1.tétel

1.1. Mik a jelenkori demokratikus politikai rendszerek jellemzői, és a demokratikus kormányformák sajátosságai?

A DEMOKRÁCIAÉSDIKTATÚRAFOGALMA, ANNAKFEJLŐDÉSE

mintegy 2500 éves fogalom, amelynek jelentése és jelentősége sokszor változott – fogalma csak a 19. században terjed el széles körben. eredeti jelentése "néphatalom/népuralom". kezdetben az egyes görög poliszok berendezkedésére alkalmazták a görög tudósok, filozófusok.

leíró vagy pozitív jelentéstartalom: ez a néphatalom a sokasággal, a polgárok által hozott többségi döntésekkel függ össze (egyenlők sokasága), vagyis: demokráciáról akkor beszélhetünk, ha az adott politikai közösség tagjainak többsége részt vesz a politikai döntések meghozatalában. A demokrácia egyik legfontosabb attribútuma a részvétel. a részvétel célja a (politikai) vezetők meghatározott időre való megválasztásra (mai parlamenti választások) és valamilyen konkrét politikai döntésre irányuló választás (mai népszavazások).

a demokrácia további jellegzetes attribútumai: nyíltság, tájékoztatás, a közügyekbe való betekintés lehetősége.

minden demokráciának 3 alapvető feltétele van: 1. politikai részvétel – 2. választás lehetősége – 3. tájékoztatás, kommunikáció

ugyanakkor nem minden görög gondolkodó volt egyöntetűen pozitív véleménnyel a demokráciáról pl. Platón szerint a demokrácia a csőcselék uralma, a szabadosságba átcsapó szabadság jellemzi , Arisztotelész szerint a demokratikus uralom legfőbb gyengéje a vezetők és a vezetettek között húzódó áthidalhatatlannak látszó ellentét

az ideális kormányzási forma: politea – a zsarnokság és a demokrácia, mint kormányzati formák jó tulajdonságait olvaszja magába (később: res publica, köztársaság).

a Római Birodalomban a köztársaság (res publica) kialakításakor erre a kormányzási formára építettek (köztársasági gondolat), ugyanakkor a demokrácia még mindig jobb, mint a zsarnokság, de semmiképp sem tartották elgondolható államformának.

a demokrácia történelmi továbbfejlődése: a 18. századig nem is volt jelen a politikai gondolkodásban. az ókori munkák recepciója és újra elővétele a 17. században kezdődött meg a reformáció hatására: a korabeli szerzők, filozófusok és tudósok újraértékelték görög elődeik munkáit. az első demokratikus-jellegűnek mondható politikai érvelés, követelések az angol forradalomban hangzottak el. a levellerek követelései (politikai egyenlőség), a demokrácia az angol forradalom hatására alakult át pozitív tartalmú politikai fogalommá.

a demokrácia jelentéstartalmának további változásai a francia forradalom és az amerikai függetlenségi háború, forradalom hatására történt. az amerikaiak a népi kormányzás jelölésére alkalmazták, míg a franciák a jakobinus diktatúrával azonosították (újból negatív kicsengést adva a demokráciának).

kiemelkedő szerzők:

Montesquieu – a despotizmus szó megalkotása a zsarnokságról szóló irodalomban. bírálta a kormányzati hatalom központosítását. kidolgozta hatalommegosztási koncepcióját (a három hatalmi ág szétválasztása) és további garanciák a zsarnokság vagy despotizmus ellenében. a hatalom elfajulásának csakis a hatalom szabhat határt. az általa elkülönített három hatalmi ág bármely kettő ágának egybeforrása, nem megfelelő elválasztása zsarnokságot eredményezhet a demokrácia mellett mindig is jelen volt annak másik szélsőséges párja, a diktatúra avagy a zsarnokság (a kizárólagos uralom kifejezése).

különbséget kell ugyanakkor tennünk történelmileg a tirannus (zsarnokság), a despotizmus és a dominatio (abszolút hatalom) és a diktátor tisztsége között

• tirannus – egyeduralmat jelent, egyeduralkodó áll az állam (a közhatalom élén)
• despotés (despota) – a görög értelmezésben a háztartásban élő szolgák vagy barbárok (idegenek) felett uralkodott
• dominatio – abszolút hatalom, amelyek a római császárok gyakoroltak
• diktátor – római tisztség, akit az egyik konzul választott meg hathónapnyi időtartamra, valamilyen rendkívüli esemény esetén, így rendkívüli hatáskörrel is rendelkezett (egyszemélyes, legitim hatalmat gyakorolt a mandátuma alatt)

modern zsarnokság: a diktatúra és a diktátor kifejezések a 2. világháború időszaka környékén kaptak új jelentéstartalmat (lényegében a totalitárius rendszerek és az egyeduralom szinonímájává vált). a modern zsarnokság elméleti alapokon áll és forradalmi jellegű: pl. kommunizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus.

kommunizmus – elméleti alapja: osztályharc, egyenlőség – forradalmi diktatúra, proletárdiktatúra

fasizmus – elméleti alapja: az állam mindenek felett áll; az állam akkor jó, ha az totális

nemzetiszocializmus (nácizmus) – elméleti alapja: a fajok közötti különbségtétel, és ehhez erkölcsi minőség hozzákapcsolása

a modern zsarnokságok és diktatúrák jellegzetességei:

sajátos elméleti megalapozás, elméleti háttér, sajátos politikai intézményrendszer (totális állam), egypártrendszerűek és vezérelvűek, közigazgatásuk szigorúan centralizált, monopolizálják az erőszak feletti uralmat, a propaganda egyes eszközeit alkalmazzák a legitimitásuk igazolására (ld. náci propaganda vagy a személyi kultusz a Szovjetunióban)

MODERNDEMOKRÁCIAELMÉLETEK

J. SCHUMPETER: a demokrácia nem szubsztanciális fogalom, hanem egy döntéshozatali mechanizmus, jobban mondva: egy olyan procedúra, döntéshozatali mechanizmus, amely során előre meghatározott szabályok szerint játszik minden résztvevő (választások): versengő választási piac. legfontosabb jellegzetessége a vezetésért folytatott verseny. a tömeg (az állampolgár) egyetlen feladata a versengő elitek közötti választás

PLURALISTA DEMOKRÁCIÁK elve : a demokrácia nemzetállami keretek között valósul meg napjainkban – a törésvonalak által szabdalt demokratikus közösségeket pedig azért tudja fenntartani, stabilizálni, mert demokratikus intézményrendszere képes a társadalom heterogenitását leképezni, az eltérő érdekeket és igényeket kiegyensúlyozni.

R. DAHL, a PLURALISTA DEMOKRÁCIA legfontosabb képviselője: új politikai fogalom: POLIARCHIA

A POLIARCHIA a demokrácia ideáltípusa, amelynek megvalósítása egy intézményrendszer létét, a jól ismert demokratikus feltételek együttes érvényesülését feltételezi. a poliarchiában minden kisebbség érvényesítheti akaratát, a hatalom koncentrációja korlátozott és a politikai részvétel magas

egyenlőségen alapuló rendszer, információkhoz való hozzáférhetőség, döntéshozókra gyakorolt befolyás és választójog garantálása.

A RÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIA megalapozója, Rousseau gondolata: a nagyobb (politikai) részvétel a teljesebb egyenlőséghez vezet; a részvétel továbbá 3 fontos funkcióval, következménnyel is jár (nevelés, legitimáció és integráció). a demokráciák alapvető attribútuma a részvétel, ugyanakkor a részvételi demokrácia is egy amolyan ideáltípus. decentralizált döntéshozatali rendszer jellemzi, pozitív politika-felfogás (a politikát nem a mocskos ügyekkel azonosítják, nem azonosítják korrupt politikai szereplőkkel),nagy szerepet kapnak a politikai viták és a kompromisszumra való törekvés (face-to-face és interaktív viták).

MILYENKIHÍVÁSOKKALKELLSZEMBENÉZNIÜKADEMOKRÁCIÁKNAKNAPJAINKBAN?

procedurális és szubsztantív megközelítések; alkotmányjogi értelmezés; a szuverenitás kihívása; normatív elemek, a szabadság és az egyenlőség összeférhetetlensége; a moralitás problematikája (választásokról alkotott kép, a közjó képviselete); pozitív és negatív szabadság

A TÖBBSÉGIÉSKONSZENZUSOSDEMOKRÁCIÁK

Alapfogalom: képviseleti demokrácia

KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA: lehetővé teszi a folyamatos döntéshozatalt azzal, hogy kiválaszt egy olyan csoportot, amelyik a döntési lehetőségekről vitatkozik és döntéseket hoz – az adott politikai közösség tagjai választják ki a döntéshozókat, illetve a döntéshozók a döntéseiket a nép felhatalmazása alapján és az ő nevükben hozzák. a képviseleti demokráciák tekintetében a nép (nemzet) nevében történő döntéshozatal az egyik legfontosabb kérdés, ennek két fő módja lehet:

többségi elv: legitim döntések a többség nevében, vagyis az általánosan elfogadott szabályok alapján megrendezett választásokon az adott politikai csoport többséget ér el, így jogosult arra, hogy az egész politikai közösség nevében lépjen fel.

konszenzus elv: kezdeményezés joga, közmegegyezéseken alapuló döntések, vagyis a lehető legszélesebb alapokon nyugvó döntés az optimális

a demokráciákat aszerint, hogy azok a konszenzuális vagy többségi elvet képviselik AREND LIJPHART hasonlította össze, 1984-es "Democracies: Pattrns of Majoritarian and Consensuns Government in 21 Countries" című munkájában

• kérdésfelvetése: ki kormányozzon és hogyan válaszoljon a kormányzat az emberek közötti egyet nem értésre, eltérő preferenciákra?
• megalkotta a konszenzusos modell és a többségi (westminsteri) modell ellentétpárját: az ellentétpár sajátossága, hogy egy olyan általános tengelyt jelöl ki, amely mentén gyakorlatilag minden országot el lehet helyezni

LIJPHART szerint az alapvető eltérés a két modell között:

a demokrácia többségi modellje (majoritarian model): exkluzív, versengő és szembenálló, ellentétes (exclusive, competitive, adversarial).

a demokrácia konszenzusos modellje (consensus model): inkluzív, alkudozó és kompromisszumkész (inclusive, bargaining, compromise), ezt negotiation democracy néven is ismerik.

a demokratikus intézmények és szabályok érvényesülése, megjelenése szerint LIJPHART 10 különbséget sorolt fel a többségi és konszenzusos modellek között =

Többségi modell

Konszenzusos modell

1. A végrehajtó hatalom koncentrált, egypárti kabinetekkel

1. A végrehajtó hatalom megosztott, koalíciós kormányokkal

2. Egykamarás vagy aszimmetrikus bikamerális törvényhozás

2. Kétkamarás parlament, kisebbségi képviselettel

3. A végrehajtó dominál a törvényhozással szemben

3. Hatalmi egyensúly és elválasztás a két ág között

4. Kétpártrendszer

4. Többpártrendszer

5. Többségi és aránytalan választási rendszer

5. Arányos választási rendszer

6. Egységes, centralizált állam

6. Föderális és decentralizált állam

7. Rugalmas, esetleg íratlan alkotmány, könnyen módosítható

7. Írott, merev alkotmány, speciális többség szükséges a módosításhoz

8. Pluralista, versengő érdekcsoportok

8. Koordinált, kompromisszumkereső érdekcsoportok

9. Nincs vagy gyenge alkotmánybíráskodás

9. Erős alkotmányos felülvizsgálat, külön testülettel

10. Kormányzatnak alárendelt központi bank

10. Független, nagy hatáskörű központi bank

A két modell szélesebben részletezve,

a többségi (westminsteri) modell a többségi modell szerint a demokratikus döntéshozatalban mindig a többségi szabálynak kell érvényesülnie. a politikai rendszer a többségi elv, vagyis a Westminster-modell szerint működik, az egyéni kerületi többségi választási rendszerre kétpártrendszer épül. a választásokon győztes párt egypárti többséggel kormányt alakít ki, a végrehajtó hatalom nagyfokú koncentrációja alakul ki. a törvényhozó és végrehajtó hatalom szorosan összefonódik, a kormánypárt leggyakrabban egymaga hozza a kormányzati és törvényhozási döntéseket is. ha mégis koalícióra kerül sor, az a lehető legkevesebb tagból fog megalakulni. a parlament ideáltipikus formája az unikamerális, egykamarás parlament, vagy kétkamarás parlament, amelyben a második kamara hatalma lényegesen kisebb az elsőnél. a választásokon nyertes párt mandátumot kap arra, hogy programját kormányprogrammá tegye, az ellenzéknek akkor van lehetősége hatékonyan beavatkozni a kormánypolitikába, ha a kormánypárt valamilyen kérdésben megosztott. a többségi modell akkor teljes, ha a parlament szuverenitását sem írott alkotmány, sem pedig az állampolgároknak a politikai döntéshozatalban való közvetlen részvételi lehetősége nem korlátozza. az érdekaggregáció többségi mintát követ. a többségi mintát az Egyesült Királyságról mintázták.

konszenzusos modell: a demokrácia fő döntéshozatali szabálya benne a konszenzuselv

elsődlegesen a döntések által érintetteknek a döntéshozatalban való részvételét jelenti, közvetlenül választott képviselők útján. a lehető legtöbb ember akaratát tükrözi, azokat részesíti előnyben, akiknek valamilyen kérdés különösen fontos (nem csak a preferenciák arányát, hanem azok intenzitását is figyelembe veszi). a kisebbségeknek is vannak jogai, a választások pedig önmagukban nem alkalmasak a többségi akarat felszínre hozására. a konszenzusos rendszerekben a végrehajtó hatalmat formális és informális hatalommegosztás, kormányzati koalíció jellemzi, a kormányokban több szereplőt találunk, mint amennyi általában szükséges lenne, a hatékony kormányzáshoz a végrehajtás és a törvényhozás együttműködésére és konszenzusára van szükség, törvényhozása általában kétkamarás, lehetőséget ad a kisebbségek számára is a képviseletre, a választási rendszer arányos, sokpártrendszer tartozik hozzá, az írott alkotmány biztosítja a kisebbségek képviseletét és vétójogát, s ezáltal a konszenzuselv beépítését a döntéshozatalba is. ideáltípusa: Svájc és Belgium

Állam és kormányformák

A kormányzati rendszerek és az államformák bemutatásához szükség van a legitimáció, az alkotmányok és a döntési szabályok megértésére is.

ALKOTMÁNY: az alkotmány a politikai rendszerbeli döntéshozatalra, jogokra és jogkörmegosztásra vonatkozó alapvető szabályok összessége. a szabályok és elvek gyűjteményének tekinthetjük, akár konkrét írott dokumentum (kartális alkotmány), akár szokások és eljárások együttese, akár mindkettő egyszerre. az alkotmányba foglalt szabályok közül a legfontosabb a kormányzat döntéshozatali eljárásra vonatkozó szabályok.

Alkotmányozás: olyan alapvető politikai aktus, amely létrehozza vagy megváltoztatja (az alkotmányba foglalt) döntési eljárásokat és szabályokat

alkotmányok típusai: írásos vagy íratlan alkotmány (szokások és eljárások gyűjteménye), tipológia módosíthatóság szerint, rigid, merev alkotmány (speciális szavazási eljárással módosítható és örökkévalósági klauzulák, amelyek nem módosíthatóak), flexibilis, rugalmas alkotmány (egyszerű többséggel is módosítható).

a legfontosabb döntéshozatali eljárásokat meghatározó szabályok a SZAVAZÁSI SZABÁLYOK – ezekben érvényesülhet az egalitárius elv (az egyes tagoknak azonos szavazati jogköre van), illetve a hierarchikus elv (mindenki a feljebbvalója akaratának engedelmeskedik)

szavazási szabályok:

egyszerű többség (pl. 50 + 1 %), abszolút többség (a javaslat elfogadásához a szavazásra jogosultak többségének támogatását kell elnyerni) (pl. 70-30%), minősített többség (különösen fontos döntéseknél gyakran 3/5-öd, 2/3ad vagy ¾-ed arányú, minősített többség szükséges), teljes egyetértés előírása (amelyben egyetlen tag is megakadályozhatja a javaslat elfogadását).

a döntéshozatali funkciókat tekintve a legfontosabb választóvonal a demokratikus és az autoritárius rendszerek között húzódik: demokrácia (népi kormány), a döntéshozatali jogkört általában a nép választotta tisztviselőkre ruházzák, emellett bizonyos fokú demokráciát biztosítanak a választások, a versengő politikai pártok és képviselő-testületek is. a demokratikus rendszerekben a választások esélyt adnak a polgároknak, hogy választásaikkal és a főbb politikai döntéshozók leváltásával alakítsák a politikai döntéshozatali folyamatot.

autoritárius rezsim, a politikai döntéshozókat általában katonai tanácsok, uralkodó családok vagy domináns politikai pártok választják ki.

KORMÁNYZATI RENDSZEREK LEGITIMÁCIÓJA, LEGITIMÁCIÓ (mi lehet a legitimáció, a felhatalmazás forrása?)

a POLITIKAI HATALOM cselekvésképtelen, ha az nincs (helyesen, hatékonyan) megindokolva. azért kell megindokolni, mert a hatalom mozgásterének megteremtéséhez szükség van azok beleegyezésére, engedelmességére, akik felett a hatalmat gyakorolják.

A Kezdetben a hatalom isteni akarattal való (transzcendens) igazolása. később a népakaratból (népszuverenitás) vezették le .

jogpozitivista felfogás a hatalom akkor legitim, ha ténylegesen (de facto) létezik, magából a rendszerből születik a legitimitás

egy törvény akkor válik törvénnyé, ha a rendszer által felhatalmazott szereplők alkotják meg azt a törvényt

MAX WEBER hármas legitimitási tézise:

tradicionális igazolás, tradicionális hatalom: hosszú ideje fennálló hatalom szentségében való hiten alapul, azon a körülményen, hogy régóta meglévő hatalomról van szó, amelynek megváltoztatására nincs ok.

jogi-racionális igazolás: a meglévő törvényekhez való racionális alkalmazkodás

karizmatikus igazolás: egy karizmatikus politikai vezető különleges adottságaiban való bizalomra épül

a legitimitástól meg kell különböztetni az AUTORITÁS vagy TEKINTÉLY fogalmát: a tekintélyre azért van szükség, hogy az állampolgárok önként engedelmeskedjenek a törvényeknek

a tekintély egyben tartja a közösséget, fel van hatalmazva a szabálykövető magatartás kikényszerítésére, szankciókat alkalmazhat a szabálysértőkkel szemben.

TEKINTÉLYELVŰ RENDSZEREK: a modern zsarnoki rendszerek elnevezése, amelyekben a zsarnokok nem törődnek azzal, hogy hatalmuk legitim-e, mindenképp feltétlen engedelmességet követelnek meg

mi lehet a legitimáció, a felhatalmazás forrása?

Választópolgárok, például a félelnöki rendszerben az elnök megválasztása, parlament, pl. a parlamentben az állampolgárok által közvetlenül megválasztott képviselők foglalnak helyet; a parlament választja a kormányfőt, a kormányfő jelöli ki a kabinetek tagjait. Kinevezés, pl. a francia félelnöki rendszerben az államfő nevezi ki a miniszterelnököt, származtatott hatalom.

ÁLLAMFORMA:

ÁLLAM_ egy adott területen, egy adott népesség felett a legitim erőszak monopóliumával rendelkező közhatalom. a főhatalom jellege szerint kétféle államformát különíthetünk el: MONARCHIA és KÖZTÁRSASÁG

MONARCHIA: a monarchikus állam feje általában öröklés útján nyeri el a pozícióját és tradicionális legitimitással bír (pl. király, császár, nagyherceg stb.)

KÖZTÁRSASÁG – az államfő (elnök) rendszeresen megtartott választások során jut a hivatalához, legitimitását racionális eljárások mentén történő kiválasztása, népképviselet elvének megfelelő döntési mechanizmus segítségével nyeri el.

KORMÁNYFORMA:

definiálásának módszere: a törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyának vizsgálata, valamint a végrehajtó hatalom belső szerkezetének jellegzetességei. Típusai: elnöki (prezidenciális), parlamentáris, kancellári és vegyes (félelnöki) kormányformák. A képviseleti demokráciára épülő kormányzatnak lényegében 2 nagy formája lehet: prezidenciális (elnöki) és parlamentáris kormányforma

AZ ELNÖKI KORMÁNYFORMA: két külön kormányzati hivatala a végrehajtó és a törvényhozói hatalmi ág, amelyeket az emberek külön-külön választanak meg és hatalmaznak fel (kettős legitimáció). mindegyik ágat meghatározott időtartamra választják és egyik sem tudja a szokásos módon leváltani a másikat.

legfontosabb jellemzői: a végrehajtó hatalom egysége és az élén álló ELNÖK rendkívül széles jogkörei, az ELNÖK egyszemélyben kormány és államfő is, közvetlenül választják meg, megbízatása nem függ a parlamenti többség bizalmától (mandátumának ideje meghatározott). az ELNÖK megválasztása és működése független a törvényhozástól, illetve a törvényhozás sem függ az elnöktől (az elnök nem oszlathatja fel a törvényhozást). az ELNÖKÖT parlamenti szavazás útján nem válthatják le, nem mozdíthatják el hivatalából (politikai tetteiért a parlament javarészt nem vonhatja felelősségre). ugyan hivatali ideje előre meghatározott, de a legtöbb prezidenciális rendszer lehetővé teszi az idő előtti elmozdítását (általában csak akkor, ha valamilyen súlyos jogi vétséget követ el): IMPEACHMENT eljárás (az elnök közjogi felelősségre vonása)

az ELNÖK továbbá a minisztériumok és kormányhivatalok munkájának irányítója, felügyelője, a hadsereg főparancsnoka, az ország külügyeinek elsőszámú alakítója. például: USA, Svájc

PARLAMENTÁRIS RENDSZER, KORMÁNYFORMA: összekapcsolódik a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom (testületi kormányzás)

a parlament abszolút primátusa jellemzi, ennek felelős a kormány (a végrehajtó hatalom), az államfő és a kormányfő személye elkülönül (végrehajtó dualizmus). csak a TÖRVÉNYHOZÁST választják közvetlenül az állampolgárok, a miniszterelnök (kormányfő) és a kabinet (a végrehajtó hatalom kollektív elnevezése) a törvényhozás tagjai közül kerülnek ki: KÖZVETETT LEGITIMÁCIÓ. a kormányzat, kabinet tagjait a miniszterelnök (parlamenti megválasztása után) nevezi ki, választja ki. a kabinetet szavazással bármikor leválthatják, és ez leggyakrabban a parlamentre is igaz. rendkívül fontos: a TÖRVÉNYHOZÁS és a MINISZTERELNÖK KÖZÖTTI BIZALMI KAPCSOLAT. a miniszterelnöknek és a kabinetnek minden esetben a parlamenti többség bizalmát, támogatását kell élveznie.

BIZALMI SZAVAZÁS, BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY. ha a parlament bármikor jelét adja a bizalmatlanságnak, akkor a miniszterelnököt és a kabinetet a bizalmatlansági indítvány elfogadásával meneszthetik, ugyanakkor a miniszterelnöknek JOGA VAN FELOSZLATNI a parlamentet, ebben az esetben új választásokat írnak ki.

legfontosabb jellemzője, hogy a TÖRVÉNYHOZÓI és VÉGREHAJTÓI HATALMI ÁG KÖLCSÖNÖSEN FÜGG EGYMÁSTÓL. A kormányzati legitimáció és bizalmi szavazás a parlamentáris demokráciában: a parlamentáris rendszerben a miniszterelnököt a parlamenti többség bármikor, bármilyen okból kiszavazhatja a hivatalából. erre kétféle módon kerülhet sor: 1. a parlament bizalmatlanságot kifejező (BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNYT) fogad el. általában a parlamenti ellenzék terjeszti elő abban a reményben, hogy ezzel megbuktathatja a miniszterelnököt és a kabinetet. 2. a parlament leszavaz, egy a miniszterelnök által benyújtott, bizalmat kifejező BIZALMI INDÍTVÁNYT. Ezt rendszerint maga a miniszterelnök terjeszti elő, általában egy olyan javaslathoz kapcsolva, amelyet a miniszterelnök támogat, de a parlamenti többség nem (itt vagy elfogadják a javaslatot, vagy megy a kabinet).

a parlamentáris rendszerekben a KORMÁNYNAK és KORMÁNYFŐNEK lehetősége van FELOSZLATNI az országgyűlést, de ez egyben a kormány végét és új választások kiírását is jelenti. formális ismérvük a KORMÁNY FELELŐS A PARLAMENTNEK, azonban a hatalmi ágak összefonódása végső soron gyakran a végrehajtó hatalom dominanciáját jelenti ezekben a rendszerekben.

további jellemzője a KORMÁNYZATI POLITIKA és a PÁRTPOLITIKA ÖSSZEFONÓDÁSA. általában a miniszterelnök a kormánypárt elnöke is egyben, a pártok jóval fegyelmezettebbek (pártfegyelem) ismérvük: a törvényhozói és a végrehajtó hatalom egyértelmű szétválasztásának hiánya. elsősorban Európa országaira jellemző kormányformák: a második világháború élménye késztette őket arra, hogy megerősítsék a végrehajtó hatalomnak a parlamenttel szemben való pozícióját.

Giovanni SARTORI három kategóriáját, típusát határozta meg a kormányfői szerepeknek a parlamentáris demokráciákban:

• az első az egyenlőtlenek felett (first above unequals): a végrehajtó hatalom vezetője, aki egyben a kormánypárt vezetője is, parlamenti szavazás által nehezen elmozdítható, kedvére módosíthatja a kabinet tagjait, minisztereit {brit miniszterelnök}
• első az egyenlőtlenek között (first among unequals): nem biztos, hogy a kormánypárt vezetője, nem mozdítható el bizalmatlansági szavazással, a hivatalában marad, ha a kabinetjének tagjai meg is változnak
• első az egyenlők között (first among equals) (primus inter pares): miniszterelnök, aki a kabinetjével együtt elmozdítható, együttműködik a minisztereivel és viszonylag kevés kontrollt gyakorol felettük. SARTORI SZERINT: az első az egyenlőtlenek felett és az első az egyenlőtlenek között az a forma, amely kormányzási ígéretet hordoz.

VEGYES, VAGY FÉLELNÖKI KORMÁNYZÁS, RENDSZER: a parlamentáris és a prezidenciális rendszerek megoldásainak előnyös oldalait ötvözi: félelnöki, vegyes kormányzás jött létre Franciaországban 1962-ben, amikor Charles de Gaulle kialakította az V. (francia) Köztársaságot, és az ország első közvetlenül választott elnökévé (államfőjévé) vált. de Gaulle a félelnöki rendszer kialakításával a francia történelemre jellemző két kormányzati struktúrát, hagyományt egyesítette: bonapartizmus és republikanizmus.

Bonapartizmus: jellegzetessége az egyszemélyi vezetés / republikanizmus, a képviseleti kormányzás volt rá a jellemző

a vegyes kormányzati rendszer jellemzője, hogy az elnököt és a törvényhozást külön választják, de az elnöknek joga van feloszlatni a törvényhozást, a parlamentet. az elnök (közvetlen) és a törvényhozás megválasztása a prezidenciális rendszert idézi, a parlament feloszlatásának lehetősége pedig a parlamentáris rendszerek jellemvonása. ELNÖKI TÚLHATALOM a parlament felett: feloszlathatja a parlamentet és nem tartozik annak felelősséggel (elnöki felelőtlenség). a vegyes rendszerben a kabinet, a kormányzat tagjait az elnök nevezi ki (prezidenciális vonás). a törvényhozás azonban felmondhat nekik (parlamentáris vonás).

a vegyes rendszerre jellemző továbbá az ún. COHABITATION fogalma (kohabitációs időszak). ennek értelmében a közvetlenül választott államfő, az elnök olyan miniszterelnököt választ, aki mögött parlamenti többség áll.

a VÉGREHAJTÓ HATALOM MEGOSZTOTT a kormány, a miniszterelnök és köztársasági elnök (államfő) között, de a nagyobb hatalom az államfő kezében van. a kormányfő (miniszterelnök) nemcsak a parlamentnek, de az államfőnek (köztársasági elnöknek) is felelős és egyben az ő kiválasztottja is. a francia köztársasági elnök bármikor menesztheti a miniszterelnökét és újat nevezheti ki a helyére akár egyazon parlamenti ciklus alatt is

1.2. Mit értünk politikai kultúra, politikai szocializáció, ideológiák és társadalmi törésvonalak alatt, és milyen szerepet játszanak ezek a jelenségek a politikai rendszerek kialakításában?

politikai kultúra: a politikai kultúra magatartásformák, értékek, benyomások, releváns információk és készségek elosztásából jön létre, alakul ki. Gabriel Almond és Sidney Verba nyomán (The Civic Culture), a politikai kultúra fogalma alatt a politikai orientációkat, a politikai rendszerrel és a rendszer egyes összetevőivel kapcsolatos attitűdöket, és az embereknek a politikai rendszerben játszott szerepét illető felfogásokat értette.

orientációs minták :egy adott ország politikai kultúrája, azoknak az orientációs mintáknak a megoszlása, amelyek a népesség tagjainak a politikai objektumokhoz fűződő viszonyulását jellemzik (nemzetkategóriák)

Az orientációk három típusa :

• kognitív orientációk: a politikai rendszerrel kapcsolatos ismereteken és elképzeléseken alapuló beállítódások
• affektív orientációk:politikai rendszerre, szerepkörökre, résztvevőkre és a teljesítményekre vonatkozó érzületi beállítódások
• evaluatív orientációk: politikai tárgyakkal kapcsolatos ítéletek, nézetek, politikai tárgyak osztályozása, az egyik elem a politikai rendszer egésze lett

a politikai rendszer vagy kultúra összetevői: a politikai rendszer összetevői.

specifikus szerepek és struktúrák (törvényhozó vagy végrehajtó testületek, bürokráciák), aktorok (képviselők)

konkrét közpolitikák

legitimitási problémák:"ab ovo" elutasítás / egy adott helyzet elutasítása / egy v. több döntés elutasítása

• a politikai rendszerrel kapcsolatos állampolgári magatartás, legitimitás kérdése = alacsony v. magas
• a döntéshozatalhoz kapcsolódó állampolgári magatartás v. a politikai kultúra ideáltípusai: parokiális / alattvalói / résztvevői

Almond és Verba a politikai kultúra 3 ideáltípusát különböztette meg:

parokiális politikai kultúra: ha a politikai objektumok iránti tájékozódás a zéró felé közelít (a közösség tagjainak nincs a rendszer egészére vonatkozó politikai tudatuk). ("politikai vakság"), premodern, törzsi társadalmakra jellemző.

a parokiális szemlélő nem vár semmit a politikai rendszertől, jellemzője a tiszta lokalitás

alattvalói politikai kultúra: az egyének a politikai rendszerhez általános szinten viszonyulnak, van ismeretük róla, de csak passzív viszonyról beszélhetünk. nem jelent teljes értékű részvételt

részvételi politikai kultúra: az állampolgárok aktív szerepvállalása jellemzi, az aktív részvétel iránt éreznek késztetést (attól függetlenül, hogy pozitív vagy negatív értékítéletük van-e a rendszerről), tudással, ismeretekkel rendelkeznek és pozitív, aktív politikai magatartás tanúsítana.

a politikai kultúra 3 típusa alapvetően ideáltípusnak tekinthető, a ténylegesen létező politikai rendszerekben ezek a típusjegyek keverednek, a valóságban a rendszerek nem homogének és ezek a kulturális jellemzők nem is konstansok az egyén életében (magatartás megváltoztatása). az ideáltípusok keveredhetnek is (pl. parokiális-alattvalói kultúra).

Barnes & Kaase, a politikai részvétel konvencionális és nem konvencionális formái.

konvencionális formák: újságolvasás, a politikai vitákban való részvétel, a politikai rendezvények látogatása, politikai személyiségekkel létrejött kapcsolatok, pártok és jelöltek támogatása azok a kísérletek, hogy másokat is rábeszéljenek a hozzájuk hasonló tartalmú szavazásra.

nem konvencionális formák: petíciók, bojkottok támogatása, részvétel a tüntetéseken, legális és illegális sztrájkok, épületek és gyárak megszállása.

Röviden a magyar politikai kultúráról: a borúlátást, a passzív rezisztenciát és az apátiát emelhetjük ki jellemző vonásént. Magyarországon a rendszerváltást követően a választási részvétel alacsonyabbnak bizonyult a nyugat-európai országokban tapasztalhatónál, ez a politikai aktivitás más területein, pl. a párttagság, érdekszervezeti tagság vagy tüntetések esetében is tapasztalható. a magyar politikai kultúra VEGYES politikai kultúrának tekintendő, sajátos vonása a résztvevői kultúra súlya kisebb a legtöbb nyugati mintánál (a részvétel alacsony szintje miatt)

politikai szocializáció: olyan folyamat, amelynek során a politikai magatartásokat, a politikai tudat formáit az egyén elsajátítja; ennek során többrétegű tudás-és érzelemvilág befolyásolja, ennek birtokába kerül.

nem végleges, lezáruló folyamat. az egyén folyamatos behatásoknak van kitéve, amelyek folyamatosan formálják a magatartását, politikai nézeteit és álláspontját. A politikai magatartás sok különféle színtéren és közegben formálódik, a lehetséges fejlődési és fejlesztési irányok közé tartoznak a direkt (szándékos), indirekt (nem szándékos) hatások befolyása és a kulturális szocializáció.

a politikai szocializációs színterek : család, indirekt szocializációs közeg, amelyben az egyén az első és legmélyebb mintákat sajátítja el. a család egyik feladata az értékformálás (családi értékrendszer). Itt kialakul a nyelvi, vallási és osztálytudat (etnikai tudat). a család meghatározza az egyén és a társadalom viszonyát is (pl. aktív vagy passzív tagjai a társadalomnak, a politikai életnek). közösség, részvétel és felelősség kérdései.

Iskola: az egyén itt tapasztalja meg először igazán a közösségi létet, szembe kerül az egyén és a közösség, a kisebbség és a többség. normakövetés, értékelés, felelősség (ha követi a normákat, illetve, ha nem, különféle értékeléseket kap, ezekért felelősséggel tartozik). társadalmi szegregáció vagy integritás: az iskola az első hely, ahol az egyén igazi elvárásokkal találkozik (elveszti a speciális és egyedi szerepét). formalitás és informalitás jelentősége (tanárokkal szemben). a politikai rendszer egésze iránti elkötelezettség, mint pl. az iskolai demokrácia működése (DÖK, HÖK), megismerkedés a politikai rendszerekkel (történelemóra), szimbolikus rendezvények, események (pl. nemzeti ünnepek).

Kortárscsoportok, az alkalmazkodás és a normakövetés szigorúbb kényszere érvényesül (megjelenik a konfliktusok és kompromisszumok kényszere). a baráti kör kiválasztása szubjektív, egyéni döntés, a kortárscsoport kiválasztása egyéni döntésen alapszik. ezen csoportoknak főként a kamaszkorban és a fiatal felnőttkorban van kiemelkedő jelentősége. generációs alapon létrejött politikai szervezetek bázisa.

Munkahely: munkásmozgalmi, szakmai szervezetek (kamarák); közös érdekek képviselete, kifelé és befelé egyaránt

vallási közösségek: a politikai szerepvállalásuk nem kizárt; közösségszervező tevékenységüket akár erősebb is lehet, mint explicit politikai szervezeteké (ez egy indirekt politikai szocializációs közeg). egyik legfontosabb feladata: a halál eseményének feldolgozása, a vallás célja, hogy erre valamilyen megnyugvást, megnyugtatást adjon. a vallásnak is vannak normakövetési elvárásai (szabályai), általában viszonylag szigorú szabályrendszerekkel él

tömegkommunikáció, az első találkozás a politikával a médián keresztül i történhet (ismeretterjesztés, közvetítés). a tömegkommunikáció, a média is rendelkezik értékelő és kritikai funkcióval is, nyilvános viták jelentősége

politikai pártok, mozgalmak: jelentős szerepük van a tudatos formálásban; több színtéren és formában is megjelennek

közvetlen kapcsolat a hatalommal (az egyén és az állam viszony), pl. az egyén találkozása a hatalommal, az állammal a mindennapokban pl. egy okmányirodai ügyintés vagy a választások során

össztársadalmi környezet, visszacsatolásokat küldhet az egyén felé; a társadalomban érvényesülnek igazán a közösségi normák (lehetnek megerősítő, semleges vagy gyengítő hatások)

társadalmi törésvonalak, törésvonal-elméletek törésvonal: a társadalmi tagoltság intézményesült politikai megjelenése, a társadalmi konfliktusok mélyen beágyazott, hosszan fennmaradó konfliktusok. a törésvonal több, mint társadalmi megosztottág, mivel ezen megosztottság intézményesült politikai megjelenését jelenti. a törésvonalak politikai fontossága abban mutatkozik meg, hogy mennyiben képesek választ adni a politikai vonzódások, pártpreferenciák okaira.

a pártok nemcsak megjelenítői, hanem maguk is alakítói, formálói a törésvonalaknak. feladatuk a társadalom és kormányzat szférája közötti közvetítés, a társadalmi-kulturális konfliktusok és értékkülönbségek lefordítása politikai ügyekké.

a társadalmi törésvonalak kialakulásának 3 szintje: (a társadalmi törésvonalak kialakulásához mindhárom tényező, szint együttes jelenlétére szükség van)

empirikus szint – a mindennapi életben is érzékelhető, szociológiailag leírható jelenség, normatív szint – értékek, attitűdök, identitás tudatossága és ezek együttessége, szervezeti szint – intézményi szint (institucionalizáció, intézményesülés) (olyan szervezetek kialakulása, amelyek az adott problémát magyarázzák)

intézmények kialakulása, megjelenése és a pártok létrejötte: PL.: a környezetszennyezés, a környezet szennyezettség, a környezettudatosság kialakulása, környezetvédelmi mozgalmak kialakulása

környezetvédelmi intézmények létrejötte, "zöld pártok" kialakulása

a klasszikus törésvonal-elmélet, ROKKAN és LIPSET TÖRÉSVONAL-ELMÉLETE

elméletük szerint Nyugat-Európában 4 klasszikus törésvonal jött létre, amelyek keletkezése a XVIII-XIX. századra tehető (reformáció, polgári forradalmak és az ipari forradalom kora). a mai európai törésvonalak ide vezethetőek vissza (de törésvonalak el is tűnhetnek vagy újak is kialakulhatnak: állandóság és változás)

a Lipset-Rokkan-féle klasszikus törésvonalak: 1. vallási törésvonal (állam vs. egyház); 2. város-vidék (ipar vs. mezőgazdaság); 3. kulturális törésvonal (domináns kultúra vs. kisebbségi/periférikus kultúra); 4. a tőke és munka ellentéte

fő törésvonalak jellemzése:

nemzeti forradalom (16.sz.): a nemzetállamok létrejötte, a nemzeti hovatartozás megerősödése (reformáció hatására a nemzeti nyelvek erősödése): minden társadalmi változás mögött egy technikai változás)

ipari forradalom (19.sz.): máig ható társadalmi törésvonal (iparosítás, urbanizáció), nem lezárult, lezáruló folyamat. az iparosítás, az ipari fejlődés folyton újabb és újabb problémákat vet fel. materiális és poszt-materiális törésvonal elmélete (posztmateriális értékrend megjelenése az 1970-es években)

Ronald INGLEHART ("csendes forradalom"): a háború élményének hiánya és a gazdaság properitása következtében az egyének által fontosnak tartott értékek hierarchiája alapvetően megváltozott (másfajta szükségletek kerültek előtérbe). a nem-anyagi (posztmateriális) értékek törésvonal-képző erejét írta le: az anyagi, materiális értékek fontossága csökken, miközben a posztmateriális értékek (életminőség, életkörülmények) szerepe nő.

"csendes forradalom" (Silent Revolution): a háború élményének hiányában az egyének által fontosnak tartott értékek hierarchiája megváltozott (minőségi élet és az önmegvalósítás előtérbe kerülnek, fontosabbá válnak, mint a materiális értékek). az ipari forradalom folyamatosan új technológiák és helyzetek tisztázásának kérdését veti fel

VALLÁSI TÖRÉSVONAL (állam és egyház): főként a 19-20. század fordulóján domináns (kultúrharc) a szekularizáció kérdése. az egyházi kompetenciák állami kézbe kerülése a modern társadalmakban (pl. anyakönyvezetés, oktatási intézmények működtetése)

NYELVI-ETNIKAI TAGOLTSÁG (domináns kultúra vs. kisebbségi kultúra): 19-20. századra tehető, a kisebbségek helyzetének és a bevándorlás felerősödése miatt a bevándorlás kérdése: a bevándorlók elősorban a jóléti, erős gazdasággal és megfelelő szociális hálóval rendelkező államokba érkeznek (olcsó munkaerőt teremtve), problémát jelent azonban a társadalomba való integrálásuk (gyakran adódnak nyelvi, etnikai és kulturális eltérések)

VIDÉK-VÁROS ELLENTÉT (mezőgazdaság vs. ipar): elsősorban az ipari forradalom korában jelentkezett, amikor megindult a vidéki agrárnépesség városiasodása, urbanizációja (kialakult a vidék-és városfejlesztés). a fejlett társadalmak, belátva, hogy az agráriparban dolgozókra továbbra is szükség van, támogatni kezdték ezt a szektort és munkásait (megakadályozva a tömeges városba-áramlásukat és a teljes urbanizációt)

OSZTÁLYKONFLIKTUS (tőke vs. munka) (gazdasági különbségek dominanciája): a munkavállaló és a munkaadó ellentéte, a munkás identitás létrejötte

a politikai pártok nemcsak megjelenítői, hanem maguk is alakítói a törésvonalaknak. feladatuk a társadalom és a kormányzat szférája közötti közvetítés, a társadalmi-kulturális konfliktusok és értékkülönbségek lefordítása politikai ügyekké.

A bal-és jobboldal viszonya a törésvonalakhoz: ezeket az oldalakat ma az határozza meg, hogy milyen véleményekkel vannak a törésvonalakról, ezekről milyen magyarázatot adna, vállalnak-e véleményeket és álláspontokat

társadalmi törésvonalak és a társadalmi stabilitás (létezik-e kapcsolat a törésvonalak jellege, összetettsége, illetve a demokrácia stabilitása között?) a demokratikus intézményrendszer stabilitás nemcsak a homogén társadalmakra jellemző, a törésvonalaktól szabdalt társadalom magában hordja ugyan a konfliktusok lehetőségét, de nem feltétlenül terhelt súlyos politikai konfrontációkkal. a jelenlévő törésvonalak és egymásra való hatásuk vizsgálata megmagyarázza, hogy miért képesek megtartani stabilitásukat azok a társadalmak, amelyekben ezek nagy számban jelen vannak.

egymást erősítő (reinforcing) és egymást keresztező (cross-cutting) természetű törésvonalak lehetnek

egymást erősítő törésvonalak: nehezen áthidalható, antagonisztikus módon egymásnak feszülő csoportok képződéséhez vezethetnek

egymást keresztező törésvonalak: nem kedveznek az átjárhatatlan, mereven szétválasztott blokkok kialakulásához; mérséklik a politika konfliktusos jellegét

politikai ideológiák, az ideológia fogalma és jellemzői

ideológia= az "idea" (eszme, tan, elmélet) és a "logosz" (ész, gondolkodás, bölcsesség) szavak összekapcsolásából alakult ki. az ideológiák alapvetően a társadalmi világra kívánnak racionális magyarázatot adni.

az ideológia az eszmék olyan rendszere, amelyet arra használnak, hogy bemutassák, elmagyarázzák és igazolják egy társadalmi cselekvés célját és eszközeit, függetlenül attól, hogy ez a cselekvés az adott társadalmi rend megőrzésére, módosítására, felforgatására vagy újraépítésére irányul. a politikai ideológia olyan tudásforma, amely komplex eszméket úgy egyszerűsít le, hogy cselekvésre ösztönözzön bizonyos politikai célok elérésére.

a társadalmi világra kívánnak racionális magyarázatot adni. egyszerre magyarázzák és írják le a valóságot, változtatni is kívánnak rajta, cselekvésre is irányulhatnak

általában koherens, vagy koherenciára törekvő eszmerendszert jelentenek, az ideológia akkor koherens, ha egy adott kampány során a választók minél szélesebb körét képes meggyőzni.

ideológia vs. vallás: az ideológia elsősorban abban különbözik a vallástól, hogy a társadalmi világra igyekszik racionális magyarázatot adni, de vannak hasonlóságok is. pl. az ideológiák követőinél is jelentkezhet a hit abban, hogy az általuk képviselt eszme a legjobb útmutatás. az ideológiák (demokratikus körülmények között) a közjóról alkotott felfogások. a politikai szereplőknek komolyan kell venni a programalkotást (a politikai eszmék és a politikai cselekvés kölcsönhatásban vannak egymással).

az ideológiák funkciói: közös identitás megteremtése, célok és eszközök meghatározásal reflektálás egymásra, forradalmakhoz kapcsolódás

a klasszikus politikai ideológiák, jobb-és baloldaliság

a baloldal-jobboldal fogalmai a francia forradalom óta vannak jelen a politikai gondolkodásban. a francia forradalom időszakában a francia parlamentben a forradalom hívei ültek a baloldalon, a jobboldalon pedig a monarchia hívei (a baloldalt tekintették a haladóknak, a jobboldalt pedig maradóknak).

a demokratikus jobb-és baloldal legfontosabb jellemzői:

baloldal: társadalmi egyenlőség eszméje, a haladásba vetett hit és a társadalmi viszonyokba való beavatkozás jellemzi. mögötte természetjogi-racionalista társadalomfelfogás áll. az állam gazdasági beavatkozásának fenntartása ill. növelése jellemzi, a jóléti államra épít

jobboldal: a lassú, szerves változás, a hagyományok és a tekintély tiszteletéből indul ki. mögötte történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalomfelfogás áll. az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentését támogatja, a szabadpiacra, a szabadabb versenyre összpontosít, elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket.

ugyanakkor a baloldalnak és a jobboldalnak is alakulhatnak ki szélsőséges torzulásai.

Szélsőjobboldal: egy ilyen diktatúrában a születés, a rang, a nemzethez, a fajhoz, illetve állampárthoz tartozás adhat előjogokat vagy a szélsőséges jobboldalt faji, vallási vagy nemzetietnikai alapú diszkrimináció jellemzi

Szélsőbaloldal: az előjogokat elsősorban a vezető kommunista párthoz tartozás, a feltétlen hűség biztosíthatja / az ideológiai elkötelezettség alapján történő diszkrimináció jellemzi

1.3. Mutassa be a főbb hatalomfelfogásokat, jelenkori demokratikus és nem-demokratikus rendszerek példáival illusztrálva!

A hatalom értelmezése:

hatalom: képesség arra, hogy valamit megtegyünk, külső akarattól és befolyástól mentesen, az egyén hatalommal rendelkezik, ha megszabhatja mások tevékenységét, akár azok akaratától függetlenül vagy akaratuk ellenére is (akinek hatalma van, az döntésében és cselekvésében nem függ mások akaratától). az ember természeténél fogva politikai lény. az emberek egyesülése a védelemhez szükséges, a hatalom pedig azért, hogy az egyik embert megvédje a másiktól.

a legtöbben a politikát a hatalomért folytatott harcként ábrázolják.

politika lényege a hatalom, legfőbb intézményi megjelenítője az állam, aki az államot ellenőrzi, az egyben szuverén és a legfőbb hatalom birtokosa is egyben

a politikai hatalom fogalma és 4 értelmezési lehetősége: o possum, power, pouvoir – "bír, képes valamit megtenni" akinek hatalma van, az döntésében és cselekvésében nem függ mások akaratától

politikai hatalom: mindig közhatalom, azaz a közös ügyek irányítása feletti hatalomról van szó (a hatalom fogalma szoros kapcsolatban áll az uralom fogalmával)

4 magyarázó-értelmező modellje:

1. a hatalom voluntarista modellje

2. hermeneutikai vagy kommunikatív modell

3. strukturalista modell

4. posztmodern modell

1. a hatalom voluntarista modellje (rákényszerített akarat):

az akaratot helyezi előtérbe, Thomas Hobbes és társai (XVII. század): a hatalom olyan erő, amely két vagy több társadalmi csoport között hat és amellyel az egyik csoport képes befolyást gyakorolni a másikra (képes valamilyen cselekvésre, akár akarata ellenére is, rábírni a másikat),. ok-okozati mechanizmus működése: addig az A politikai tényező nem tesz semmit, amíg a B politikai tényező mozgásba nem hozza

különbség a "hatalom valaminek a megtételére" (power to) és a "hatalom valami felett" (power over).

power to: valaki képes valamilyen következményt előidézni

power over: társadalmi viszonyt feltételez két v. több szereplő között {social power}

2. hermeneutikai modell, a közös jelentésen alapuló együttes cselekvés :

minden társadalmi cselekedet legjellemzőbb vonása a nyelvi kommunikáció, a nyelv eleve meghatározott, közös világba helyezi a társadalmi és politikai cselekvőket

Hannah Arendt szerint a hatalom nem más, mint egyeztett cselekvés (acting in concern)

a hatalom lényege az emberek által elfogadott közös jelentésen alapuló együttes cselekvés. a hatalom addig létezik, amíg az emberek egy meghatározott csoportja képes az azonos nyelvi vagy kommunikációs keretben együtt cselekedni

3. strukturalista modell, társadalmi struktúrában keletkező hatalom:

a modell szerint a hatalom a különböző társadalmi csoportok közti kapcsolatban keletkezik. Marxisták: a hatalom az egymással szemben álló társadalmi struktúrák közötti ellentétben keletkezik, a gazdasági fölénnyel rendelkezők alávetik a gazdaságilag gyengébbeket, azaz politikai hatalmat gyakorolnak felettük

4. posztmodern modell, a korábbi modellek bírálata:

azoknak a felfogásoknak a gyűjtőneve, amelyek szerint a korábbi megközelítések használhatatlanok. pl. feministák: minden korábbi hatalomdefiníció a férfiuralom természetességéből és megváltoztathatatlanságából indul ki

Michel Foucault szerint a politika hagyományos fogalmait dekonstrukciós eljárásnak kell alávetni, hogy megláthassuk tartalmatlanságukat.

a hatalomfelfogás főbb típusai, a hatalom fogalma:

misztifikált hatalomfelfogás (pl. Bernard Russel)

behaviorális hatalomfelfogás (A kívánja azt, hogy B tegye, amit az A hatása nélkül nem tenne meg) (cselekvésre koncentrál)

telelogikus, finalista felfogás (a hatalom lényege az érdekérvényesítő képessége)

instrumentális felfogás (a hatalmat külön eszköznek tekinti, a befolyásolás különleges eszköze)

strukturalista hatalom felfogás (valamilyen rendszeren belüli viszony)

a hatalom, mint egyenlő befolyás vagy uralom szemlélete (a hatalom lényegét a befolyásoló képességben látják) (pl. Max Weber). a hatalom lényege a döntések birtoklása (annak van hatalma, aki döntési pozícióban van)

1.4. Milyen dilemmák és kihívások formálták a tranzitológia tudományterületét, és milyen kérdések dominálják napjainkban?

Tranzitológia: a demokratikus átmenet(ek) problémáival, jelenségével foglalkozó kutatási irány, keret vagy gyakorlatilag egy korábbi rendszer átalakulása, átváltozás demokratikus rendszerré.

(rendszerváltozás) nem csupán rezsimváltás, hanem a teljes politikai rendszer megváltozását jelenti, a rendszerváltozás akkor stabil, ha az új demokratikus rendszer keretein belül választások eredményeként megtörténik az első békés hatalomváltás kormány és ellenzéke között.

a tranzitológia és a rendszerváltozás fogalma mindig valamilyen demokratikus átmenetre utal, a demokratikus átmenet számára pedig maga a demokrácia a diktatúra valamely formájának hiányát jelenti

a demokrácia kialakulása egy másolásos, utánzó fejlődést is jelent, az államok a régi rendszer hibáit igyekeznek kijavítani, gyakorlatokat átvenni más demokratikus országok példáiból.

azonban itt nem mindegy, hogy a demokráciának melyik definícióját alkalmazzuk, illetve az sem, hogy az állam milyen, mennyiben demokratikus gyakorlatokat vesz át és azokat hogyan érvényesíti az átmenet alatt és után

a demokráciák minimális, minimalista definíciója (Schumpeter szerint): a politikai döntéseket úgy hozzák meg, hogy az egyének versengenek emberek szavazataiért (választási demokrácia). Schumpeter definíciójában nem hangsúlyos a szólásszabadság vagy a véleménynyilvánítás szabadsága, de a választások megvalósulásához ezekre is szükség van.

Huntington demokrácia-definíciója: ha egy államban szabad, nyitott, valamilyen formában általános és rendszeres időközönként tartott választások zajlanak, már valamilyen demokratikus jellegű berendezkedésről beszélhetünk. azonban az arányos, fair választások útján is kerülhet hatalomra olyan kormányzat, amely kevésbé hatékony vagy igazságtalan és korrupt

Zakaria szerint a demokráciáknak túl kell lépniük a minimalista definíciókon: liberális elveket, az alkotmányos liberalizmus elveit is meg kell valósítaniuk.

a rendszerváltás háromszakaszos elmélete, Dankwart RUSTOW (1970)

a rendszerváltás szakaszai:

rendszerválság (pre-transition crisis), az autoriter rendszerek végső válsága

demokratikus átmenet (democratic transition), fő tartalma: intézményépítés, alapvető intézmények kialakítása

demokratikus konszolidáció (democratic consolidation), fő tartalma: a demokratikus politikai kultúra létrejötte és tömegessé válása, a civil társadalom szerkezetének kiteljesedése

ugyanakkor a demokratizálódás korántsem automatikusan megy végbe a három szakaszon keresztül.

bővebben kifejtve: demokratikus átmenet (átmenet) (democratic transition), egy politikai rendszer intézményeit, szerkezetét és funkcióit érintő társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat jelenti

Linz-Stepan a demokrácia létrejöttének 3 minimális feltétele van: államiság, szabad és versengő választások léte; a választott tisztviselők tiszteletteljes viselkedése az állam irányába és az egyének; kisebbségek jogainak tiszteletben tartása.

a demokratikus átmenet akkor válik befejezetté, amikor megállapodás születik a politikai eljárásokról, a szabad és általános választások eredményeként létrejön az új, demokratikus kormány (lehetőség nyílik új szakpolitikák bevezetésére)

7 változó, amely a demokratikus átmenetet befolyásolja =

az állam, a nemzet és a demokrácia komplex viszonyának rendezése

a demokráciát megelőző kormányforma

a megelőző rezsim személyi összetétele

ki kezdeményezi a rezsimváltás

nemzetközi hatások

a legitimáció és kényszer alakulása a megelőző rendszerben

Schmitter, Santiso – az átalakulás ideális sorrendje =

• territoriális állam létrejötte
• az állam erőszak-monopóliuma3. jogállamiság
• a katonaság feletti civil kontroll
• stabil tulajdonjogi feltételek
• nemzeti identitás kialakulása
• oligarchikus vagy helyi bázisúdemokrácia
• iparosodás, ipari kapitalizmus
• állampolgári jogok fokozatoskiterjesztése
• szociális jogok alakulása, kialakulása

az új alkotmány születésének körülményei

demokratikus konszolidáció (democratic consolidation): egy újonnan létrejött demokrácia stabilizálását jelenti

lényege az, hogy miként hosszabbítsák meg a demokráciák élettartamát, hogy immunissá váljanak a tekintélyelvű visszafejlődésre

a demokráciák törékenységének és instabilitásának megszüntetése, elkerülése

lehetséges lépések, intézkedések a konszolidáció érdekében: demokratikus értékek társadalmi elsajátítása, populáris legitimáció, az antidemokratikus erők semlegesítése, pártok alakítása, hadsereg feletti civil kontroll, érdekcsoportok létrejötte, választási szabályok lefektetése.

Linz-Stepan, a demokratikus konszolidáció hármas definíciója: viselkedésbeli, attitűdbeli és alkotmányos elemeket is magába foglal

a demokrácia akkor válik konszolidálttá, amikor a demokrácia szabályai rutinná, mélyen elsajátított belső normákká válnak, mind társadalmi, mind intézményi és még pszichológiai szinten is

a modern, konszolidált demokrácia elemei: civil társadalom, politikai társadalom, joguralom, államapparátus, gazdasági társadalom

a demokrácia hullámai, hullámelmélet (Samuel Huntington) a demokrácia hullámait mindig antidemokratikus ellenhullámok (reverse waves) követik, amikor a demokratikus átalakuláson átesett országok száma átmenetileg visszaesik

Huntington szerint jelenleg épp a demokratizáció 3. hullámában járunk: a kérdés az, hogy a demokrácia ezen harmadik hulláma jár-e majd valamilyen antidemokratikus fordulattal, ellenhullámmal

a harmadik hullám kialakulásának okai: az 1970-es és 80-as évek példátlan gazdasági növekedése + az ennek következtében kialakult széles városi középosztály kialakulása. a visszaesést okozhatja a tömeges elszegényedés, a középosztályba való bekerülés nehézsége, lehetetlensége a szélesebb tömegek számára.

Huntington szerint a szegény országokban sokkal nehezebb a demokratizáció. egyik fő akadálya lehet a szegénység, illetve a gazdasági visszamaradottság

a harmadik hullám nem fog örökké tartani: talán hasonló antidemokratikus hullámot fog eredményezni, ahogy azt a korábbi tapasztalatok is mutatják. a gazdasági fejlődés a lassan fejlődő országok számára egyre nehezebb lesz. az autoritarianizmus új formái jelentkezhetnek a gazdag, információdominált, technológia alapú államokban, társadalmakban

a harmadik hullám már a kifulladás jeleit mutatja: ha a frissen alakult választási (minimális/minimalista) demokráciák nem fejlődnek és javítják a teljesítményüket és a megítélésüket (nem konszolidálódnak), akkor szükségszerűen vissza fognak fejlődni {a demokrácia visszafejlődése, eróziója elkerülhetetlen lesz} (Diamond)

a demokratizálódás korábbi hullámai:

az első, hosszú hullám, 1820-1926

a választójog kiszélesítését jelentette a férfi lakosság nagyrésze számára az USA-ban (pl.)

nagyjából 29 új demokráciát alakított ki

az első ellenhullám, 1942-ben kezdődött meg

a világban létező demokráciák számát 12-re redukálta (nem meglepő: II. világháború, autoriter rezsimek kialakulása)

a második hullám, a szövetségesek győzelmével kezdődött, (1945) és 1962-ben érte el a csúcspontját 36 új demokráciát eredményezett

a második ellenhullám (the second reverse wave) – 1960-1975 között ismét 30-ra csökkentette a demokráciák számát

a harmadik (jelenleg is tartó) hullám (the third wave) – az 1980-as évektől, vagy a 20. sz. második felétől hat a Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a szovjet utódállamok számára a demokratikus fejlődést (számos új demokráciát eredményezett az egykori Szovjetunió területén). az Egyesült Államok a demokrácia elsődleges támogatójává, képviselőjévé és promóterévé vált az 1980-as években.

demokratizáció alapvető feltétele a liberalizáció, ennek egy szélesebb és jóval specifikusabb politikai koncepcióját valósítja meg a demokratizáció, ez nyílt (politikai) versengést igényel a kormányzat feletti jogok kivívásához. liberalizáció nélkül nem jöhet létre demokratizáció

milyen kihívásokkal kell szembenéznie a tranzitológia tudományterületének napjainkban? / milyen kihívások érik a fiatal és a konszolidált demokráciákat?

szélsőségek elterjedése és a demokratikus rendszerek torzulásai, a minimalista demokrácia-fogalom nem fedi a demokráciák széles körének jellegzetességeit

hibrid rezsimek kialakulása:

a hibrid rendszerek autoriter jellegű rendszerek, azonban ezt első pillantásra nehéz megállapítani, a demokrácia és a diktatúra két szélsőséges véglete között helyezkednek el, nem tekintélyelvű diktatúrát jelent

sokfélék lehetnek, aszerint, hogy a demokratikus intézményrendszer és a politikai kultúra mely sajátosságait viselik

legfontosabb ismertetőjegyük az, hogy a kormányzat számára (formálisan és informálisan) hatalmas előnyöket biztosító, ennek ellenére többpárti választások. ide tartozik pl. a választási autokrácia is

választási autokráciák

a hibrid rezsimek, rendszerek közé sorolják, legfőbb jellegzetességük a rendszeres, többpárti választások megtartása országos szinten, amelyek során gyakran a demokratikus jelleget súlyos és rendszerszintű manipulációnak vetik alá (látszatfelhatalmazás biztosítása az adott kormánynak)

legtöbbször manipulatív technikákkal torzítja a törvényhozási többség kialakítását.

milyen eszközökkel él ebben?

3 irányú manipuláció jellemzi

az ellenzéki szereplőket korlátozza a hatalom abban, hogy a választási küzdelem színteréhez hozzáférjenek

a hatalom az ellenzék fragmentálására törekszik

a hatalom kontrollálja az ellenzéki pártokat, maga is kialakít ilyeneket

az általános választójog talaján állnak, ugyanakkor arra törekszenek, hogy bizonyos csoportok számára megnehezítsék, mások számára viszont megkönnyítsék a választójog gyakorlását (eljárási úton ellehetetlenítve egyes választói csoportok vagy állampolgárok részvételét).

az egyenlőség látszatát fenntartják – a hatalmon lévőknek azonban jelentős előnyt biztosít, a választási visszaélések gyakran felülvizsgálat nélkül és büntetlenül maradnak

illiberális demokráciák

Fareed Zakaria terminusa: ennek értelmében a demokrácia önmagában nem egyenlő az alkotmányos jogállamisággal és az alkotmányos liberalizmussal. a választások lehetnek nyitottak, szabadok és arányosak, de ezek a kritériumok is hatalomra segíthetnek olyan kormányokat, amelyek nem hatékonyak és korruptok

csak akkor nevezhetünk egy államot demokratikusnak, ha az liberális elveket, eszményeket is megvalósít, képvisel.

az illiberális demokráciákra jellemző a szabadságjogok eróziója, a hatalom túlkapásai, etnikai megosztottság és a háborús helyzetek kialakulásának veszélyei is, korántsem egyeneznek meg a liberális demokráciákkal