1.tétel
1.1. Mik a jelenkori demokratikus politikai rendszerek jellemzői, és a demokratikus kormányformák
sajátosságai?
A DEMOKRÁCIA ÉS DIKTATÚRA FOGALMA, ANNAK FEJLŐDÉSE
mintegy 2500 éves fogalom, amelynek jelentése és jelentősége sokszor változott – fogalma
csak a 19. században terjed el széles körben
eredeti jelentése = "néphatalom/népuralom" – kezdetben az egyes görög poliszok
berendezkedésére alkalmazták a görög tudósok, filozófusok ("démosz" = nép)
1. leíró vagy pozitív jelentéstartalom ez a néphatalom a sokasággal, a polgárok által
hozott többségi döntésekkel függ össze (egyenlők sokasága) – vagyis: demokráciáról
akkor beszélhetünk, ha az adott politikai közösség tagjainak többsége részt vesz a
politikai döntések meghozatalában
2. a demokrácia egyik legfontosabb attribútuma részvétel
a részvétel célja: a (politikai) vezetők meghatározott időre való
megválasztásra (mai parlamenti választások) + valamilyen konkrét politikai
döntésre irányuló választás (mai népszavazások)
3. a demokrácia további jellegzetes attribútumai nyíltság, tájékoztatás, a közügyekbe
való betekintés lehetősége
minden demokráciának 3 alapvető feltétele van (!) = 1. politikai részvétel – 2. választás
lehetősége – 3. tájékoztatás, kommunikáció
1. ugyanakkor nem minden görög gondolkodó volt egyöntetűen pozitív véleménnyel a
demokráciáról
pl. Platón – a demokrácia a csőcselék uralma, a szabadosságba átcsapó
szabadság jellemzi
pl. Arisztotelész – a demokratikus uralom legfőbb gyengéje a vezetők és a
vezetettek között húzódó áthidalhatatlannak látszó ellentét
az ideális kormányzási forma politea – a zsarnokság és a
demokrácia, mint kormányzati formák jó tulajdonságait olvaszja
magába (később: res publica, köztársaság)
o a Római Birodalomban a köztársaság (res publica)
kialakításakor erre a kormányzási formára építettek
(köztársasági gondolat)
ugyanakkor a demokrácia még mindig jobb, mint a zsarnokság, de
semmiképp sem tartották elgondolható államformának
a demokrácia történelmi továbbfejlődése = a 18. századig nem is volt jelen a politikai
gondolkodásban
1. az ókori munkák recepciója és újra elővétele a 17. században kezdődött meg a
reformáció hatására a korabeli szerzők, filozófusok és tudósok újraértékelték
görög elődeik munkáit
2. az első demokratikus-jellegűnek mondható politikai érvelés, követelések angol
forradalom – a levellerek követelései (politikai egyenlőség) a demokrácia az angol
forradalom hatására alakult át pozitív tartalmú politikai fogalommá
a demokrácia jelentéstartalmának további változásai francia forradalom
és az amerikai függetlenségi háború, forradalom hatására történt
az amerikaiak a népi kormányzás jelölésére alkalmazták – a franciák
a jakobinus diktatúrával azonosították (újból negatív kicsengést adva
a demokráciának)
kiemelkedő szerzők =
1. Montesquieu – a despotizmus szó megalkotása a zsarnokságról szóló irodalomban
bírálta a kormányzati hatalom központosítását hatalommegosztási
koncepció kidolgozása (a három hatalmi ág szétválasztása) + további
garanciák a zsarnokság vagy despotizmus ellenében
a hatalom elfajulásának csakis a hatalom szabhat határt – az általa
elkülönített három hatalmi ág bármely kettő ágának egybeforrása, nem
megfelelő elválasztása zsarnokságot eredményezhet
a demokrácia mellett mindig is jelen volt annak másik szélsőséges párja, a diktatúra avagy
a zsarnokság (a kizárólagos uralom kifejezése)
1. különbséget kell ugyanakkor tennünk történelmileg a tirannus (zsarnokság), a
despotizmus és a dominatio (abszolút hatalom) és a diktátor tisztsége között
tirannus – egyeduralmat jelent, egyeduralkodó áll az állam (a közhatalom
élén)
despotés (despota) – a görög értelmezésben a háztartásban élő szolgák vagy
barbárok (idegenek) felett uralkodott
dominatio – abszolút hatalom, amelyek a római császárok gyakoroltak
diktátor – római tisztség, akit az egyik konzul választott meg hathónapnyi
időtartamra, valamilyen rendkívüli esemény esetén, így rendkívüli
hatáskörrel is rendelkezett (egyszemélyes, legitim hatalmat gyakorolt a
mandátuma alatt)
2. modern zsarnokság – a diktatúra és a diktátor kifejezések a 2. világháború időszaka
környékén kaptak új jelentéstartalmat (lényegében a totalitárius rendszerek és az
egyeduralom szinonímájává vált)
a modern zsarnokság elméleti alapokon áll és forradalmi jellegű pl.
kommunizmus – fasizmus – nemzetiszocializmus
kommunizmus – elméleti alapja: osztályharc, egyenlőség –
forradalmi diktatúra, proletárdiktatúra
fasizmus – elméleti alapja: az állam mindenek felett áll; az állam
akkor jó, ha az totális
nemzetiszocializmus (nácizmus) – elméleti alapja: a fajok közötti
különbségtétel, és ehhez erkölcsi minőség hozzákapcsolása
a modern zsarnokságok és diktatúrák jellegzetességei =
o sajátos elméleti megalapozás, elméleti háttér
o sajátos politikai intézményrendszer (totális állam) –
egypártrendszerűek és vezérelvűek
o közigazgatásuk szigorúan centralizált
o monopolizálják az erőszak feletti uralmat
o a propaganda egyes eszközeit alkalmazzák a legitimitásuk
igazolására (ld. náci propaganda vagy a személyi kultusz a
Szovjetunióban)
MODERN DEMOKRÁCIAELMÉLETEK
J. SCHUMPETER: a demokrácia nem szubsztanciális fogalom, hanem egy döntéshozatali
mechanizmus – jobban mondva: egy olyan procedúra, döntéshozatali mechanizmus, amely
során előre meghatározott szabályok szerint játszik minden résztvevő (választások)
versengő választási piac
1. legfontosabb jellegzetessége a vezetésért folytatott verseny – a tömeg (az
állampolgár) egyetlen feladata a versengő elitek közötti választás
PLURALISTA DEMOKRÁCIÁK elve : a demokrácia nemzetállami keretek között valósul meg
napjainkban – a törésvonalak által szabdalt demokratikus közösségeket pedig azért tudja
fenntartani, stabilizálni, mert demokratikus intézményrendszere képes a társadalom
heterogenitását leképezni, az eltérő érdekeket és igényeket kiegyensúlyozni
1. R. DAHL – a PLURALISTA DEMOKRÁCIA legfontosabb képviselője új politikai
fogalom: POLIARCHIA
POLIARCHIA: demokrácia ideáltípusa, amelynek megvalósítása egy
intézményrendszer létét, a jól ismert demokratikus feltételek együttes
érvényesülését feltételezi / a poliarchiában minden kisebbség érvényesítheti
akaratát, a hatalom koncentrációja korlátozott és a politikai részvétel magas
egyenlőségen alapuló rendszer információkhoz való
hozzáférhetőség, döntéshozókra gyakorolt befolyás és választójog
garantálása
RÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIA – megalapozója: Rousseau gondolata: a nagyobb (politikai)
részvétel a teljesebb egyenlőséghez vezet; a részvétel továbbá 3 fontos funkcióval,
következménnyel is jár (nevelés, legitimáció és integráció)
1. a demokráciák alapvető attribútuma a részvétel – ugyanakkor a részvételi
demokrácia is egy amolyan ideáltípus
decentralizált döntéshozatali rendszer jellemzi
pozitív politika-felfogás (a politikát nem a mocskos ügyekkel azonosítják, nem
azonosítják korrupt politikai szereplőkkel)
nagy szerepet kapnak a politikai viták és a kompromisszumra való törekvés
(face-to-face és interaktív viták)
MILYEN KIHÍVÁSOKKAL KELL SZEMBENÉZNIÜK A DEMOKRÁCIÁKNAK NAPJAINKBAN?
procedurális és szubsztantív megközelítések
alkotmányjogi értelmezés
a szuverenitás kihívása
normatív elemek – a szabadság és az egyenlőség összeférhetetlensége
a moralitás problematikája (választásokról alkotott kép, a közjó képviselete)
pozitív és negatív szabadság
A TÖBBSÉGI ÉS KONSZENZUSOS DEMOKRÁCIÁK
alapfogalom = képviseleti demokrácia
1. KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA = lehetővé teszi a folyamatos döntéshozatalt azzal, hogy
kiválaszt egy olyan csoportot, amelyik a döntési lehetőségekről vitatkozik és
döntéseket hoz – az adott politikai közösség tagjai választják ki a döntéshozókat,
illetve a döntéshozók a döntéseiket a nép felhatalmazása alapján és az ő nevükben
hozzák
a képviseleti demokráciák tekintetében a nép (nemzet) nevében történő
döntéshozatal az egyik legfontosabb kérdés két elv =
többségi elv = legitim döntések a többség nevében vagyis: az
általánosan elfogadott szabályok alapján megrendezett
választásokon az adott politikai csoport többséget ér el, így jogosult
arra, hogy az egész politikai közösség nevében lépjen fel
konszenzus elv = kezdeményezés joga, közmegegyezéseken alapuló
döntések vagyis: a lehető legszélesebb alapokon nyugvó döntés az
optimális
a demokráciákat aszerint, hogy azok a konszenzuális vagy többségi elvet képviselik
(melyikre építenek) AREND LIJPHART hasonlította össze, 1984-es "Democracies: Pattrns of
Majoritarian and Consensuns Government in 21 Countries" c. munkájában
1. kérdésfelvetése: ki kormányozzon és hogyan válaszoljon a kormányzat az emberek
közötti egyet nem értésre, eltérő preferenciákra?
2. megalkotta a konszenzusos modell és a többségi (westminsteri) modell
ellentétpárját = az ellentétpár sajátossága, hogy egy olyan általános tengelyt jelöl ki,
amely mentén gyakorlatilag minden országot el lehet helyezni
LIJPHART szerint az alapvető eltérés a két modell között:
a demokrácia többségi modellje (majoritarian model) exkluzív,
versengő és szembenálló, ellentétes (exclusive, competitive,
adversarial)
a demokrácia konszenzusos modellje (consensus model) inkluzív,
alkudozó és kompromisszumkész (inclusive, bargaining, compromise)
ezt negotiation democracy néven is ismerik
a demokratikus intézmények és szabályok érvényesülése, megjelenése szerint LIJPHART 10
különbséget sorolt fel a többségi és konszenzusos modellek között =
1. a végrehajtó hatalom koncentrációja egypárti kabinetekre, kormányzatokra épül – a
végrehajtó hatalom megoszlása, megosztása széles, több pártot egyesítő
(nagy)koalíciókban
2. törvényhozását tekintve egykamarás vagy aszimmetrikus bikamerális – általában
kétkamarás vagy kisebbségi képviselet a jellemző
3. a végrehajtó-törvényhozói kapcsolatokban a végrehajtás domináns,
összekapcsolódás – a végrehajtó-törvényhozó hatalmak között elválasztás és hatalmi
egyensúly áll fent
4. kétpártrendszer jellemzi – sokpártrendszer, többpártrendszer jellemzi
5. a választási rendszerét többségi és aránytalan rendszer jellemzi – a választásokra
arányos reprezentáció jellemző
6. egységes, unitáris és centralizált kormányzat jellemzi – federális és decentralizált
kormányzat jellemzi
7. rugalmas, esetleg íratlan alkotmány jellemzi, amelyeket könnyen, egyszerű
többséggel módosítani lehet – merev, írott alkotmányok jellemzik, amelyeket csak
speciális többséggel lehet módosítani
8. pluralista, versengő érdekcsoportok jellemzik – koordinált, kooperatív jellegű
érdekcsoportok vannak jelen, melyek célja a kompromisszum
9. nincs, vagy csak gyenge alkotmánybíráskodás – erős alkotmányos felülvizsgálat,
legfelső bíróság vagy külön alkotmánybírósági testület jellemzi
10. a kormányzatnak alárendelt, attól függő központi bank – független központi bankok,
nagy hatáskörrel és hatalommal
A két modell szélesebben részletezve =
a többségi (westminsteri) modell = a többségi modell szerint a demokratikus
döntéshozatalban mindig a többségi szabálynak kell érvényesülnie
- a politikai rendszer a többségi elv, vagyis a Westminster-modell szerint működik – az
egyéni kerületi többségi választási rendszerre kétpártrendszer épül
o a választásokon győztes párt egypárti többséggel kormányt alakít ki – a
végrehajtó hatalom nagyfokú koncentrációja alakul ki
o a törvényhozó és végrehajtó hatalom szorosan összefonódik – a kormánypárt
leggyakrabban egymaga hozza a kormányzati és törvényhozási döntéseket is
o ha mégis koalícióra kerül sor, az a lehető legkevesebb tagból fog megalakulni
- a parlament ideáltipikus formája az unikamerális, egykamarás parlament – vagy
kétkamarás parlament, amelyben a második kamara hatalma lényegesen kisebb az
elsőnél
- a választásokon nyertes párt mandátumot kap arra, hogy programját
kormányprogrammá tegye az ellenzéknek akkor van lehetősége hatékonyan
beavatkozni a kormánypolitikába, ha a kormánypárt valamilyen kérdésben megosztott
- a többségi modell akkor teljes, ha a parlament szuverenitását sem írott alkotmány, sem
pedig az állampolgároknak a politikai döntéshozatalban való közvetlen részvételi
lehetősége nem korlátozza
- az érdekaggregáció többségi mintát követ
o a többségi mintát az Egyesült Királyságról mintázták
konszenzusos modell = a demokrácia fő döntéshozatali szabálya benne a konszenzuselv
- elsődlegesen a döntések által érintetteknek a döntéshozatalban való részvételét jelenti,
közvetlenül választott képviselők útján
- a lehető legtöbb ember akaratát tükrözi – azokat részesíti előnyben, akiknek valamilyen
kérdés különösen fontos (nem csak a preferenciák arányát, hanem azok intenzitását is
figyelembe veszi)
o a kisebbségeknek is vannak jogai – a választások pedig önmagukban nem
alkalmasak a többségi akarat felszínre hozására
- a konszenzusos rendszerekben a végrehajtó hatalmat formális és informális
hatalommegosztás, kormányzati koalíció jellemzi
o a kormányokban több szereplőt találunk, mint amennyi általában szükséges
lenne
o a hatékony kormányzáshoz a végrehajtás és a törvényhozás együttműködésére
és konszenzusára van szükség
- törvényhozása általában kétkamarás – lehetőséget ad a kisebbségek számára is a
képviseletre
- a választási rendszer arányos, sokpártrendszer tartozik hozzá
- az írott alkotmány biztosítja a kisebbségek képviseletét és vétójogát, s ezáltal a
konszenzuselv beépítését a döntéshozatalba is
o ideáltípusa: Svájc és Belgium
Állam és kormányformák
A kormányzati rendszerek és az államformák bemutatásához szükség van a legitimáció, az
alkotmányok és a döntési szabályok megértésére is.
a) ALKOTMÁNY = az alkotmány a politikai rendszerbeli döntéshozatalra, jogokra és
jogkörmegosztásra vonatkozó alapvető szabályok összessége – a szabályok és elvek
gyűjteményének tekinthetjük, akár konkrét írott dokumentum (kartális alkotmány), akár
szokások és eljárások együttese, akár mindkettő egyszerre
o az alkotmányba foglalt szabályok közül a legfontosabb a kormányzat
döntéshozatali eljárásra vonatkozó szabályok
- alkotmányozás = olyan alapvető politikai aktus, amely létrehozza vagy megváltoztatja (az
alkotmányba foglalt) döntési eljárásokat és szabályokat
- alkotmányok típusai = írásos vagy íratlan alkotmány (szokások és eljárások gyűjteménye)
o tipológia módosíthatóság szerint = rigid, merev alkotmány (speciális szavazási
eljárással módosítható + örökkévalósági klauzulák, amelyek nem
módosíthatóak) / flexibilis, rugalmas alkotmány (egyszerű többséggel is
módosítható)
- a legfontosabb döntéshozatali eljárásokat meghatározó szabályok a SZAVAZÁSI
SZABÁLYOK – ezekben érvényesülhet az egalitárius elv (az egyes tagoknak azonos
szavazati jogköre van), illetve a hierarchikus elv (mindenki a feljebbvalója akaratának
engedelmeskedik)
o szavazási szabályok =
egyszerű többség (pl. 50 + 1 %)
abszolút többség (a javaslat elfogadásához a szavazásra jogosultak
többségének támogatását kell elnyerni) (pl. 70-30%)
minősített többség (különösen fontos döntéseknél gyakran 3/5-öd, 2/3-
ad vagy ¾-ed arányú, minősített többség szükséges)
teljes egyetértés előírása (amelyben egyetlen tag is megakadályozhatja a
javaslat elfogadását)
- a döntéshozatali funkciókat tekintve a legfontosabb választóvonal a demokratikus és
az autoritárius rendszerek között húzódik
o demokrácia (népi kormány) – a döntéshozatali jogkört általában a nép
választotta tisztviselőkre ruházzák – emellett bizonyos fokú demokráciát
biztosítanak a választások, a versengő politikai pártok és képviselő-testületek is
a demokratikus rendszerekben a választások esélyt adnak a polgároknak,
hogy választásaikkal és a főbb politikai döntéshozók leváltásával alakítsák
a politikai döntéshozatali folyamatot
o autoritárius rezsim – a politikai döntéshozókat általában katonai tanácsok,
uralkodó családok vagy domináns politikai pártok választják ki
b) KORMÁNYZATI RENDSZEREK LEGITIMÁCIÓJA, LEGITIMÁCIÓ (mi lehet a legitimáció, a
felhatalmazás forrása?)
- a POLITIKAI HATALOM cselekvésképtelen, ha az nincs (helyesen, hatékonyan)
megindokolva azért kell megindokolni, mert a hatalom mozgásterének
megteremtéséhez szükség van azok beleegyezésére, engedelmességére, akik
felett a hatalmat gyakorolják
o kezdetben a hatalom isteni akarattal való (transzcendens) igazolása
később: a népakaratból (népszuverenitás) vezették le
o jogpozitivista felfogás a hatalom akkor legitim, ha ténylegesen (de facto)
létezik – magából a rendszerből születik a legitimitás
egy törvény akkor válik törvénnyé, ha a rendszer által felhatalmazott
szereplők alkotják meg azt a törvényt
- MAX WEBER – hármas legitimitási tézise =
tradicionális igazolás – tradicionális hatalom hosszú ideje fennálló
hatalom szentségében való hiten alapul – azon a körülményen, hogy
régóta meglévő hatalomról van szó, amelynek megváltoztatására nincs
ok
jogi-racionális igazolás a meglévő törvényekhez való racionális
alkalmazkodás
karizmatikus igazolás egy karizmatikus politikai vezető különleges
adottságaiban való bizalomra épül
- a legitimitástól meg kell különböztetni az AUTORITÁS vagy TEKINTÉLY fogalmát
a tekintélyre azért van szükség, hogy az állampolgárok önként
engedelmeskedjenek a törvényeknek
o a tekintély egyben tartja a közösséget – fel van hatalmazva a szabálykövető
magatartás kikényszerítésére, szankciókat alkalmazhat a szabálysértőkkel
szemben
TEKINTÉLYELVŰ RENDSZEREK: a modern zsarnoki rendszerek
elnevezése, amelyekben a zsarnokok nem törődnek azzal, hogy
hatalmuk legitim-e, mindenképp feltétlen engedelmességet
követelnek meg
- mi lehet a legitimáció, a felhatalmazás forrása?
o választópolgárok – pl. a félelnöki rendszerben az elnök megválasztása
o parlament – pl. a parlamentben az állampolgárok által közvetlenül
megválasztott képviselők foglalnak helyet; a parlament választja a kormányfőt,
a kormányfő jelöli ki a kabinetek tagjait
o kinevezés – pl. a francia félelnöki rendszerben az államfő nevezi ki a
miniszterelnököt – származtatott hatalom
ÁLLAMFORMA =
ÁLLAM = egy adott területen, egy adott népesség felett a legitim erőszak monopóliumával
rendelkező közhatalom
- a főhatalom jellege szerint kétféle államformát különíthetünk el: MONARCHIA –
KÖZTÁRSASÁG
MONARCHIA – a monarchikus állam feje általában öröklés útján nyeri
el a pozícióját és tradicionális legitimitással bír (pl. király, császár,
nagyherceg stb.)
KÖZTÁRSASÁG – az államfő (elnök) rendszeresen megtartott
választások során jut a hivatalához, legitimitását racionális eljárások
mentén történő kiválasztása, népképviselet elvének megfelelő döntési
mechanizmus segítségével nyeri el
KORMÁNYFORMA =
definiálásának módszere a törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyának vizsgálata,
valamint a végrehajtó hatalom belső szerkezetének jellegzetességei
- típusai = elnöki (prezidenciális), parlamentáris, kancellári és vegyes (félelnöki)
kormányformák
A képviseleti demokráciára épülő kormányzatnak lényegében 2 nagy formája lehet = prezidenciális
(elnöki) és parlamentáris kormányforma
AZ ELNÖKI KORMÁNYFORMA – A PREZIDENCIÁLIS RENDSZER két külön kormányzati
hivatala a végrehajtó és a törvényhozói hatalmi ág, amelyeket az emberek külön-külön
választanak meg és hatalmaznak fel (kettős legitimáció)
- mindegyik ágat meghatározott időtartamra választják + egyik sem tudja a szokásos
módon leváltani a másikat
- legfontosabb jellemzői =
a végrehajtó hatalom egysége és az élén álló ELNÖK rendkívül széles
jogkörei
az ELNÖK egyszemélyben kormány és államfő is – közvetlenül
választják meg, megbízatása nem függ a parlamenti többség
bizalmától (mandátumának ideje meghatározott)
az ELNÖK megválasztása és működése független a törvényhozástól,
illetve a törvényhozás sem függ az elnöktől (az elnök nem oszlathatja
fel a törvényhozást)
az ELNÖKÖT parlamenti szavazás útján nem válthatják le, nem
mozdíthatják el hivatalából (politikai tetteiért a parlament javarészt
nem vonhatja felelősségre)
ugyan hivatali ideje előre meghatározott, de a legtöbb
prezidenciális rendszer lehetővé teszi az idő előtti elmozdítását
(általában csak akkor, ha valamilyen súlyos jogi vétséget követ
el) IMPEACHMENT eljárás (az elnök közjogi felelősségre
vonása)
az ELNÖK továbbá a minisztériumok és kormányhivatalok munkájának
irányítója, felügyelője – a hadsereg főparancsnoka – az ország
külügyeinek elsőszámú alakítója
o például: USA, Svájc
PARLAMENTÁRIS RENDSZER, KORMÁNYFORMA összekapcsolódik a végrehajtó hatalom
és a törvényhozó hatalom (testületi kormányzás)
- a parlament abszolút primátusa jellemzi – ennek felelős a kormány (a végrehajtó
hatalom) - az államfő és a kormányfő személye elkülönül (végrehajtó dualizmus)
- csak a TÖRVÉNYHOZÁST választják közvetlenül az állampolgárok – a
miniszterelnök (kormányfő) é a kabinet (a végrehajtó hatalom kollektív
elnevezése) a törvényhozás tagjai közül kerülnek ki KÖZVETETT LEGITIMÁCIÓ
a kormányzat, kabinet tagjait a miniszterelnök (parlamenti
megválasztása után) nevezi ki, választja ki
a kabinetet szavazással bármikor leválthatják – és ez leggyakrabban a
parlamentre is igaz
- rendkívül fontos = a TÖRVÉNYHOZÁS és a MINISZTERELNÖK KÖZÖTTI BIZALMI
KAPCSOLAT a miniszterelnöknek és a kabinetnek minden esetben a parlamenti
többség bizalmát, támogatását kell élveznie
o BIZALMI SZAVAZÁS, BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY – azonban, ha a
parlament bármikor jelét adja a bizalmatlanságnak, akkor a miniszterelnököt
és a kabinetet a bizalmatlansági indítvány elfogadásával meneszthetik
ugyanakkor a miniszterelnöknek JOGA VAN FELOSZLATNI a
parlamentet – ebben az esetben új választásokat írnak ki
- legfontosabb jellemzője = TÖRVÉNYHOZÓI és VÉGREHAJTÓI HATALMI ÁG
KÖLCSÖNÖSEN FÜGG EGYMÁSTÓL
- kormányzati legitimáció és bizalmi szavazás a parlamentáris demokráciában =
o a parlamentáris rendszerben a miniszterelnököt a parlamenti többség
bármikor, bármilyen okból kiszavazhatja a hivatalából erre kétféle módon
kerülhet sor:
a parlament bizalmatlanságot kifejező (BIZALMATLANSÁGI
INDÍTVÁNYT) fogad el
általában a parlamenti ellenzék terjeszti elő abban a
reményben, hogy ezzel megbuktathatja a miniszterelnököt és
a kabinetet
a parlament leszavaz, egy a miniszterelnök által benyújtott, bizalmat
kifejező BIZALMI INDÍTVÁNYT
rendszerint maga a miniszterelnök terjeszti elő, általában egy
olyan javaslathoz kapcsolva, amelyet a miniszterelnök
támogat, de a parlamenti többség nem (itt vagy elfogadják a
javaslatot, vagy megy a kabinet)
- a parlamentáris rendszerekben a KORMÁNYNAK és KORMÁNYFŐNEK lehetősége
van FELOSZLATNI az országgyűlést, de ez egyben a kormány végét és új választások
kiírását is jelenti
- formális ismérvük = a KORMÁNY FELELŐS A PARLAMENTNEK – azonban a hatalmi
ágak összefonódása végső soron gyakran a végrehajtó hatalom dominanciáját
jelenti ezekben a rendszerekben
- további jellemzője a KORMÁNYZATI POLITIKA és a PÁRTPOLITIKA
ÖSSZEFONÓDÁSA – általában a miniszterelnök a kormánypárt elnöke is egyben
a pártok jóval fegyelmezettebbek (pártfegyelem)
o ismérvük: a törvényhozói és a végrehajtó hatalom egyértelmű
szétválasztásának hiánya
- elsősorban Európa országaira jellemző kormányformák a második világháború
élménye késztette őket arra, hogy megerősítsék a végrehajtó hatalomnak a
parlamenttel szemben való pozícióját
Giovanni SARTORI – három kategóriáját, típusát határozta meg a kormányfői szerepeknek a
parlamentáris demokráciákban =
az első az egyenlőtlenek felett (first above unequals) – a végrehajtó hatalom vezetője, aki
egyben a kormánypárt vezetője is – parlamenti szavazás által nehezen elmozdítható –
kedvére módosíthatja a kabinet tagjait, minisztereit {brit miniszterelnök}
első az egyenlőtlenek között (first among unequals) – nem biztos, hogy a kormánypárt
vezetője – nem mozdítható el bizalmatlansági szavazással – a hivatalában marad, ha a
kabinetjének tagjai meg is változnak
első az egyenlők között (first among equals) (primus inter pares) – miniszterelnök, aki a
kabinetjével együtt elmozdítható – együttműködik a minisztereivel és viszonylag kevés
kontrollt gyakorol felettük
o SARTORI SZERINT = az első az egyenlőtlenek felett és az első az egyenlőtlenek
között az a forma, amely kormányzási ígéretet hordoz
VEGYES, VAGY FÉLELNÖKI KORMÁNYZÁS, RENDSZER a parlamentáris és a prezidenciális
rendszerek megoldásainak előnyös oldalait ötvözi
o félelnöki, vegyes kormányzás jött létre Franciaországban 1962-ben, amikor Charles de
Gaulle kialakította az V. (francia) Köztársaságot, és az ország első közvetlenül
választott elnökévé (államfőjévé) vált
de Gaulle a félelnöki rendszer kialakításával a francia történelemre jellemző
két kormányzati struktúrát, hagyományt egyesítette bonapartizmus és
republikanizmus
bonapartizmus – jellegzetessége az egyszemélyi vezetés /
republikanizmus – a képviseleti kormányzás volt rá a jellemző
o a vegyes kormányzati rendszer jellemzője = az elnököt és a törvényhozást külön
választják, de az elnöknek joga van feloszlatni a törvényhozást, a parlamentet
az elnök (közvetlen) és a törvényhozás megválasztása a prezidenciális
rendszert idézi – a parlament feloszlatásának lehetősége pedig a
parlamentáris rendszerek jellemvonása
ELNÖKI TÚLHATALOM a parlament felett feloszlathatja a parlamentet és
nem tartozik annak felelősséggel (elnöki felelőtlenség)
o a vegyes rendszerben a kabinet, a kormányzat tagjait az elnök nevezi ki
(prezidenciális vonás) – a törvényhozás azonban felmondhat nekik (parlamentáris
vonás)
o a vegyes rendszerre jellemző továbbá az ún. COHABITATION fogalma (kohabitációs
időszak) ennek értelmében a közvetlenül választott államfő, az elnök olyan
miniszterelnököt választ, aki mögött parlamenti többség áll
o a VÉGREHAJTÓ HATALOM MEGOSZTOTT a kormány, a miniszterelnök és
köztársasági elnök (államfő) között de a nagyobb hatalom az államfő kezében van
a kormányfő (miniszterelnök) nemcsak a parlamentnek, de az államfőnek
(köztársasági elnöknek) is felelős – és egyben az ő kiválasztottja is
a francia köztársasági elnök bármikor menesztheti a miniszterelnökét és
újat nevezheti ki a helyére akár egyazon parlamenti ciklus alatt is
1.2. Mit értünk politikai kultúra, politikai szocializáció, ideológiák és társadalmi törésvonalak alatt, és milyen
szerepet játszanak ezek a jelenségek a politikai rendszerek kialakításában?
politikai kultúra (def.) = a politikai kultúra magatartásformák, értékek, benyomások, releváns információk
és készségek elosztásából jön létre, alakul ki
o Gabriel Almond és Sidney Verba nyomán (The Civic Culture) = a politikai kultúra fogalma alatt a
politikai orientációkat, a politikai rendszerrel és a rendszer egyes összetevőivel kapcsolatos
attitűdöket, és az embereknek a politikai rendszerben játszott szerepét illető felfogásokat értette
orientációs minták egy adott ország politikai kultúrája – azoknak az orientációs mintáknak a megoszlása,
amelyek a népesség tagjainak a politikai objektumokhoz fűződő viszonyulását jellemzik (ld.:
nemzetkategóriák)
o az orientációk három típusa =
kognitív orientációk – a politikai rendszerrel kapcsolatos ismereteken és elképzeléseken
alapuló beállítódások
affektív orientációk - politikai rendszerre, szerepkörökre, résztvevőkre és a teljesítményekre
vonatkozó érzületi beállítódások
evaluatív orientációk – politikai tárgyakkal kapcsolatos ítéletek, nézetek
o politikai tárgyak osztályozása az egyik elem a politikai rendszer egésze lett
a politikai rendszer/kultúra összetevői (!) =
o a politikai rendszer összetevői =
specifikus szerepek és struktúrák (törvényhozó vagy végrehajtó testületek, bürokráciák)
aktorok (képviselők)
konkrét közpolitikák
o legitimitási problémák = "ab ovo" elutasítás / egy adott helyzet elutasítása / egy v. több döntés
elutasítása
o a politikai rendszerrel kapcsolatos állampolgári magatartás, legitimitás kérdése = alacsony v.
magas
o a döntéshozatalhoz kapcsolódó állampolgári magatartás v. a politikai kultúra ideáltípusai =
parokiális / alattvalói / résztvevői
Almond és Verba a politikai kultúra 3 ideáltípusát különböztette meg =
parokiális politikai kultúra ha a politikai objektumok iránti tájékozódás a zéró felé
közelít (a közösség tagjainak nincs a rendszer egészére vonatkozó politikai tudatuk)
("politikai vakság")
o premodern, törzsi társadalmakra jellemző
o a parokiális szemlélő nem vár semmit a politikai rendszertől
o jellemzője a tiszta lokalitás
alattvalói politikai kultúra az egyének a politikai rendszerhez általános szinten
viszonyulnak, van ismeretük róla, de csak passzív viszonyról beszélhetünk
o nem jelent teljes értékű részvételt
részvételi politikai kultúra az állampolgárok aktív szerepvállalása jellemzi, az aktív
részvétel iránt éreznek késztetést (attól függetlenül, hogy pozitív vagy negatív
értékítéletük van-e a rendszerről)
o tudással, ismeretekkel rendelkeznek és pozitív, aktív politikai magatartás
tanúsítana
o a politikai kultúra 3 típusa alapvetően ideáltípusnak tekinthető – a ténylegesen létező politikai
rendszerekben ezek a típusjegyek keverednek, a valóságban a rendszerek nem homogének és ezek a
kulturális jellemzők nem is konstansok az egyén életében (magatartás megváltoztatása)
az ideáltípusok keveredhetnek is (pl. parokiális-alattvalói kultúra)
Barnes & Kaase = a politikai részvétel konvencionális és nem konvencionális formái
o konvencionális formák = újságolvasás, a politikai vitákban való részvétel, a politikai rendezvények
látogatása, politikai személyiségekkel létrejött kapcsolatok, pártok és jelöltek támogatása + azok a
kísérletek, hogy másokat is rábeszéljenek a hozzájuk hasonló tartalmú szavazásra
o nem konvencionális formák = petíciók, bojkottok támogatása, részvétel a tüntetéseken, legális és
illegális sztrájkok, épületek és gyárak megszállása
röviden a magyar politikai kultúráról = a borúlátást, a passzív rezisztenciát és az apátiát emelhetjük ki
jellemző vonásént
o Magyarországon a rendszerváltást követően a választási részvétel alacsonyabbnak bizonyult a
nyugat-európai országokban tapasztalhatónál – ez a politikai aktivitás más területein, pl. a
párttagság, érdekszervezeti tagság vagy tüntetések esetében is tapasztalható
o a magyar politikai kultúra VEGYES politikai kultúrának tekintendő – sajátos vonása: a résztvevői
kultúra súlya kisebb a legtöbb nyugati mintánál (a részvétel alacsony szintje miatt)
politikai szocializáció (def.) = olyan folyamat, amelynek során a politikai magatartásokat, a politikai tudat
formáit az egyén elsajátítja; ennek során többrétegű tudás-és érzelemvilág befolyásolja, ennek birtokába
kerül
o nem végleges, lezáruló folyamat – az egyén folyamatos behatásoknak van kitéve, amelyek
folyamatosan formálják a magatartását, politikai nézeteit és álláspontját
o a politikai magatartás sok különféle színtéren és közegben formálódik
o a lehetséges fejlődési és fejlesztési irányok közé tartoznak: direkt (szándékos) – indirekt (nem
szándékos) hatások befolyása és a kulturális szocializáció
a politikai szocializációs színterek =
o család – indirekt szocializációs közeg, amelyben az egyén az első és legmélyebb mintákat sajátítja el
a család egyik feladata az értékformálás (családi értékrendszer) / kialakul a nyelvi, vallási és
osztálytudat (etnikai tudat)
a család meghatározza az egyén és a társadalom viszonyát is (pl. aktív v. passzív tagjai a
társadalomnak, a politikai életnek)
közösség, részvétel és felelősség kérdései
o iskola – az egyén itt tapasztalja meg először igazán a közösségi létet, szembe kerül az egyén és a
közösség, a kisebbség és a többség
normakövetés, értékelés, felelősség (ha követi a normákat, illetve, ha nem, különféle
értékeléseket kap – ezekért felelősséggel tartozik)
társadalmi szegregáció vagy integritás az iskola az első hely, ahol az egyén igazi
elvárásokkal találkozik (elveszti a speciális és egyedi szerepét)
formalitás és informalitás jelentősége (tanárokkal szemben)
a politikai rendszer egésze iránti elkötelezettség pl. az iskolai demokrácia működése (DÖK,
HÖK), megismerkedés a politikai rendszerekkel (történelemóra), szimbolikus rendezvények,
események (pl. nemzeti ünnepek)
o kortárscsoportok - az alkalmazkodás és a normakövetés szigorúbb kényszere érvényesül
(megjelenik a konfliktusok és kompromisszumok kényszere)
a baráti kör kiválasztása szubjektív, egyéni döntés a kortárscsoport kiválasztása egyéni
döntésen alapszik
ezen csoportoknak főként a kamaszkorban és a fiatal felnőttkorban van kiemelkedő
jelentősége
generációs alapon létrejött politikai szervezetek bázisa
o munkahely – munkásmozgalmi, szakmai szervezetek (kamarák); közös érdekek képviselete, kifelé és
befelé egyaránt
o vallási közösségek – a politikai szerepvállalásuk nem kizárt; közösségszervező tevékenységüket akár
erősebb is lehet, mint explicit politikai szervezeteké (ez egy indirekt politikai szocializációs közeg)
egyik legfontosabb feladata: a halál eseményének feldolgozása – a vallás célja, hogy erre
valamilyen megnyugvást, megnyugtatást adjon
a vallásnak is vannak normakövetési elvárásai (szabályai) – általában viszonylag szigorú
szabályrendszerekkel él
o tömegkommunikáció – az első találkozás a politikával a médián keresztül i történhet
(ismeretterjesztés, közvetítés)
a tömegkommunikáció, a média is rendelkezik értékelő és kritikai funkcióval is
nyilvános viták jelentősége
o politikai pártok, mozgalma – jelentős szerepük van a tudatos formálásban; több színtéren és
formában is megjelennek
o közvetlen kapcsolat a hatalommal (az egyén és az állam viszony) – pl. az egyén találkozása a
hatalommal, az állammal a mindennapokban pl. egy okmányirodai ügyintés vagy a választások során
o össztársadalmi környezet – visszacsatolásokat küldhet az egyén felé; a társadalomban
érvényesülnek igazán a közösségi normák (lehetnek megerősítő, semleges vagy gyengítő hatások)
társadalmi törésvonalak, törésvonal-elméletek
o törésvonal (def.) = a társadalmi tagoltság intézményesült politikai megjelenése – a társadalmi
konfliktusok mélyen beágyazott, hosszan fennmaradó konfliktusok
a törésvonal több, mint társadalmi megosztottág, mivel ezen megosztottság intézményesült
politikai megjelenését jelenti
o a törésvonalak politikai fontossága abban mutatkozik meg, hogy mennyiben képesek választ
adni a politikai vonzódások, pártpreferenciák okaira
a pártok nemcsak megjelenítői, hanem maguk is alakítói, formálói a törésvonalaknak –
feladatuk: a társadalom és kormányzat szférája közötti közvetítés, a társadalmi-kulturális
konfliktusok és értékkülönbségek lefordítása politikai ügyekké
o a társadalmi törésvonalak kialakulásának 3 szintje = (a társadalmi törésvonalak kialakulásához
mindhárom tényező, szint együttes jelenlétére szükség van)
empirikus szint – a mindennapi életben is érzékelhető, szociológiailag leírható jelenség
normatív szint – értékek, attitűdök, identitás tudatossága és ezek együttessége
szervezeti szint – intézményi szint (institucionalizáció, intézményesülés) (olyan szervezetek
kialakulása, amelyek az adott problémát magyarázzák)
intézmények kialakulása, megjelenése és a pártok létrejötte
o PL.: a környezetszennyezés, a környezet szennyezettsége a
környezettudatosság kialakulása, környezetvédelmi mozgalmak kialakulása
környezetvédelmi intézmények létrejötte, "zöld pártok" kialakulása
o a klasszikus törésvonal-elmélet – ROKKAN és LIPSET TÖRÉSVONAL-ELMÉLETE
elméletük szerint Nyugat-Európában 4 klasszikus törésvonal jött létre, amelyek keletkezése a
XVIII-XIX. századra tehető (reformáció, polgári forradalmak és az ipari forradalom kora) – a
mai európai törésvonalak ide vezethetőek vissza (de törésvonalak el is tűnhetnek vagy újak is
kialakulhatnak állandóság és változás)
a Lipset-Rokkan-féle klasszikus törésvonalak = 1. vallási törésvonal (állam vs.
egyház); 2. város-vidék (ipar vs. mezőgazdaság); 3. kulturális törésvonal (domináns
kultúra vs. kisebbségi/periférikus kultúra); 4. a tőke és munka ellentéte
fő törésvonalak jellemzése =
nemzeti forradalom (16.sz.) – a nemzetállamok létrejötte, a nemzeti hovatartozás
megerősödése (reformáció hatására a nemzeti nyelvek erősödése) minden
társadalmi változás mögött egy technikai változás)
ipari forradalom (19.sz.) – máig ható társadalmi törésvonal (iparosítás, urbanizáció)
o nem lezárult, lezáruló folyamat az iparosítás, az ipari fejlődés folyton
újabb és újabb problémákat vet fel
materiális és poszt-materiális törésvonal elmélete (posztmateriális
értékrend megjelenése az 1970-es években) Ronald INGLEHART
("csendes forradalom")
a háború élményének hiánya és a gazdaság properitása
következtében az egyének által fontosnak tartott értékek
hierarchiája alapvetően megváltozott (másfajta szükségletek
kerültek előtérbe)
a nem-anyagi (posztmateriális) értékek törésvonal-képző
erejét írta le az anyagi, materiális értékek fontossága
csökken, miközben a posztmateriális értékek (életminőség,
életkörülmények) szerepe nő
"csendes forradalom" (Silent Revolution) – a háború élményének
hiányában az egyének által fontosnak tartott értékek hierarchiája
megváltozott (minőségi élet és az önmegvalósítás előtérbe kerülnek,
fontosabbá válnak, mint a materiális értékek)
o az ipari forradalom folyamatosan új technológiák és helyzetek tisztázásának
kérdését veti fel
VALLÁSI TÖRÉSVONAL (állam vs. egyház) – főként a 19-20. század fordulóján
domináns (kultúrharc)
o a szekularizáció kérdése = az egyházi kompetenciák állami kézbe kerülése a
modern társadalmakban (pl. anyakönyvezetés, oktatási intézmények
működtetése)
NYELVI-ETNIKAI TAGOLTSÁG (domináns kultúra vs. kisebbségi kultúra) – 19-20.
századra tehető, a kisebbségek helyzetének és a bevándorlás felerősödése miatt
o a bevándorlás kérdése: a bevándorlók elősorban a jóléti, erős gazdasággal és
megfelelő szociális hálóval rendelkező államokba érkeznek (olcsó munkaerőt
teremtve) – problémát jelent azonban a társadalomba való integrálásuk
(gyakran adódnak nyelvi, etnikai és kulturális eltérések)
VIDÉK-VÁROS ELLENTÉT (mezőgazdaság vs. ipar) – elsősorban az ipari forradalom
korában jelentkezett, amikor megindult a vidéki agrárnépesség városiasodása,
urbanizációja (kialakult a vidék-és városfejlesztés)
o a fejlett társadalmak, belátva, hogy az agráriparban dolgozókra továbbra is
szükség van, támogatni kezdték ezt a szektort és munkásait
(megakadályozva a tömeges városba-áramlásukat és a teljes urbanizációt)
OSZTÁLYKONFLIKTUS (tőke vs. munka) (gazdasági különbségek dominanciája) – a
munkavállaló és a munkaadó ellentéte, a munkás identitás létrejötte
o a politikai pártok nemcsak megjelenítői, hanem maguk is alakítói a törésvonalaknak – feladatuk a
társadalom és a kormányzat szférája közötti közvetítés, a társadalmi-kulturális konfliktusok és
értékkülönbségek lefordítása politikai ügyekké
a bal-és jobboldal viszonya a törésvonalakhoz ezeket az oldalakat ma az határozza meg,
hogy milyen véleményekkel vannak a törésvonalakról, ezekről milyen magyarázatot adna,
vállalnak-e véleményeket és álláspontokat
társadalmi törésvonalak és a társadalmi stabilitás (létezik-e kapcsolat a törésvonalak jellege, összetettsége,
illetve a demokrácia stabilitása között?)
o a demokratikus intézményrendszer stabilitás nemcsak a homogén társadalmakra jellemző – a
törésvonalaktól szabdalt társadalom magában hordja ugyan a konfliktusok lehetőségét, de nem
feltétlenül terhelt súlyos politikai konfrontációkkal
o a jelenlévő törésvonalak és egymásra való hatásuk vizsgálata megmagyarázza, hogy miért képesek
megtartani stabilitásukat azok a társadalmak, amelyekben ezek nagy számban jelen vannak
egymást erősítő (reinforcing) vs. egymást keresztező (cross-cutting) természetű
törésvonalak lehetnek
reinforcing – egymást erősítő törésvonalak – nehezen áthidalható, antagonisztikus
módon egymásnak feszülő csoportok képződéséhez vezethetnek
cross-cutting – egymást keresztező törésvonalak – nem kedveznek az átjárhatatlan,
mereven szétválasztott blokkok kialakulásához; mérséklik a politika konfliktusos
jellegét
politikai ideológiák, az ideológia fogalma és jellemzői
o ideológia (def.) = az "idea" (eszme, tan, elmélet) + "logosz" (ész, gondolkodás, bölcsesség) szavak
összekapcsolásából alakult ki / az ideológiák alapvetően a társadalmi világra kívánnak racionális
magyarázatot adni
az ideológia az eszmék olyan rendszere, amelyet arra használnak, hogy bemutassák,
elmagyarázzák és igazolják egy társadalmi cselekvés célját és eszközeit – függetlenül attól,
hogy ez a cselekvés az adott társadalmi rend megőrzésére, módosítására, felforgatására vagy
újraépítésére irányul
a politikai ideológia olyan tudásforma, amely komplex eszméket úgy egyszerűsít
le, hogy cselekvésre ösztönözzön bizonyos politikai célok elérésére
a társadalmi világra kívánnak racionális magyarázatot adni – egyszerre magyarázzák és írják
le a valóságot, változtatni is kívánnak rajta, cselekvésre is irányulhatnak
általában koherens, vagy koherenciára törekvő eszmerendszert jelentenek az ideológia
akkor koherens, ha egy adott kampány során a választók minél szélesebb körét képes
meggyőzni
o ideológia vs. vallás az ideológia elsősorban abban különbözik a vallástól, hogy a társadalmi
világra igyekszik racionális magyarázatot adni
de vannak hasonlóságok is – pl. az ideológiák követőinél is jelentkezhet a hit abban, hogy az
általuk képviselt eszme a legjobb útmutatás
o az ideológiák (demokratikus körülmények között) a közjóról alkotott felfogások – a politikai
szereplőknek komolyan kell venni a programalkotást (a politikai eszmék és a politikai cselekvés
kölcsönhatásban vannak egymással)
o az ideológiák funkciói =
közös identitás megteremtése – ellenségkép megjelenítése – célok és eszközök
meghatározása – reflektálás egymásra – forradalmakhoz kapcsolódás
o a klasszikus politikai ideológiák jobb-és baloldaliság
a baloldal-jobboldal fogalmai a francia forradalom óta vannak jelen a politikai
gondolkodásban
a francia forradalom időszakában a francia parlamentben a forradalom hívei ültek a
baloldalon, a jobboldalon pedig a monarchia hívei (a baloldalt tekintették a
haladóknak, a jobboldalt pedig maradóknak)
a demokratikus jobb-és baloldal legfontosabb jellemzői =
baloldal =
o társadalmi egyenlőség eszméje, a haladásba vetett hit és a társadalmi
viszonyokba való beavatkozás jellemzi
o mögötte természetjogi-racionalista társadalomfelfogás áll
o az állam gazdasági beavatkozásának fenntartása ill. növelése jellemzi
o a jóléti államra épít
jobboldal =
o a lassú, szerves változás, a hagyományok és a tekintély tiszteletéből indul ki
o mögötte történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalomfelfogás áll
o az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentését támogatja
o a szabadpiacra, a szabadabb versenyre összpontosít, elfogadja a nagyobb
társadalmi különbségeket
o ugyanakkor a baloldalnak és a jobboldalnak is alakulhatnak ki szélsőséges torzulásai =
szélsőjobboldal egy ilyen diktatúrában a születés, a rang, a nemzethez, a fajhoz, illetve
állampárthoz tartozás adhat előjogokat / a szélsőséges jobboldalt faji, vallási vagy nemzetietnikai
alapú diszkrimináció jellemzi
szélsőbaloldal az előjogokat elsősorban a vezető kommunista párthoz tartozás, a feltétlen
hűség biztosíthatja / az ideológiai elkötelezettség alapján történő diszkrimináció jellemzi
1.3. Mutassa be a főbb hatalomfelfogásokat, jelenkori demokratikus és nem-demokratikus rendszerek példáival
illusztrálva!
A hatalom értelmezése =
hatalom def. = képesség arra, hogy valamit megtegyünk, külső akarattól és befolyástól mentesen – az egyén
hatalommal rendelkezik, ha megszabhatja mások tevékenységét, akár azok akaratától függetlenül/akaratuk
ellenére is (akinek hatalma van, az döntésében és cselekvésében nem függ mások akaratától)
az ember természeténél fogva politikai lény – az emberek egyesülése a védelemhez szükséges, a hatalom
pedig azért, hogy az egyik embert megvédje a másiktól
a legtöbben a politikát a hatalomért folytatott harcként ábrázolják vagyis: a politika lényege a hatalom
lenne?
o a politika lényege a hatalom, legfőbb intézményi megjelenítője az állam – aki az államot ellenőrzi, az
egyben szuverén és a legfőbb hatalom birtokosa is egyben
a politikai hatalom fogalma és 4 értelmezési lehetősége =
o possum, power, pouvoir – "bír, képes valamit megtenni" akinek hatalma van, az döntésében és
cselekvésében nem függ mások akaratától
politikai hatalom = mindig közhatalom, azaz a közös ügyek irányítása feletti hatalomról van
szó (a hatalom fogalma szoros kapcsolatban áll az uralom fogalmával)
o 4 magyarázó-értelmező modellje = 1. a hatalom voluntarista modellje / 2. hermeneutikai vagy
kommunikatív modell / 3. strukturalista modell / 4. posztmodern modell
1. a hatalom voluntarista modellje = (rákényszerített akarat)
az akaratot helyezi előtérbe
Thomas Hobbes és társai (XVII. század) a hatalom olyan erő, amely két vagy több
társadalmi csoport között hat és amellyel az egyik csoport képes befolyást gyakorolni
a másikra (képes valamilyen cselekvésre, akár akarata ellenére is, rábírni a másikat)
o ok-okozati mechanizmus működése: addig az A politikai tényező nem tesz
semmit, amíg a B politikai tényező mozgásba nem hozza
különbség a "hatalom valaminek a megtételére" (power to) és a "hatalom valami
felett" (power over)
o power to valaki képes valamilyen következményt előidézni (power to)
{outcome power}
o power over társadalmi viszonyt feltételez két v. több szereplő között
{social power}
2. hermeneutikai modell – a közös jelentésen alapuló együttes cselekvés =
minden társadalmi cselekedet legjellemzőbb vonása a nyelvi kommunikáció – a nyelv
eleve meghatározott, közös világba helyezi a társadalmi és politikai cselekvőket
Hannah Arendt = (a nyelv alapján) a hatalom nem más, mint egyeztett cselekvés
(acting in concern)
a hatalom lényege az emberek által elfogadott közös jelentésen alapuló együttes
cselekvés
o a hatalom addig létezik, amíg az emberek egy meghatározott csoportja
képes az azonos nyelvi vagy kommunikációs keretben együtt cselekedni
3. strukturalista modell – társadalmi struktúrában keletkező hatalom =
a modell szerint a hatalom a különböző társadalmi csoportok közti kapcsolatban
keletkezik
o marxisták a hatalom az egymással szemben álló társadalmi struktúrák
közötti ellentétben keletkezik – a gazdasági fölénnyel rendelkezők alávetik a
gazdaságilag gyengébbeket, azaz politikai hatalmat gyakorolnak felettük
4. posztmodern modell – a korábbi modellek bírálata =
azoknak a felfogásoknak a gyűjtőneve, amelyek szerint a korábbi megközelítések
használhatatlanok
o pl. feministák = minden korábbi hatalomdefiníció a férfiuralom
természetességéből és megváltoztathatatlanságából indul ki
Michel Foucault a politika hagyományos fogalmait dekonstrukciós eljárásnak kell
alávetni, hogy megláthassuk tartalmatlanságukat
a hatalomfelfogás főbb típusai – a hatalom fogalma =
o misztifikált hatalomfelfogás (pl. Bernard Russel)
o behaviorális hatalomfelfogás (A kívánja azt, hogy B tegye, amit az A hatása nélkül nem tenne meg)
(cselekvésre koncentrál)
o telelogikus, finalista felfogás (a hatalom lényege az érdekérvényesítő képessége)
o instrumentális felfogás (a hatalmat külön eszköznek tekinti, a befolyásolás különleges eszköze)
o strukturalista hatalom felfogás (valamilyen rendszeren belüli viszony)
o a hatalom, mint egyenlő befolyás vagy uralom szemlélete (a hatalom lényegét a befolyásoló
képességben látják) (pl. Max Weber)
o a hatalom lényege a döntések birtoklása (annak van hatalma, aki döntési pozícióban van)
1.4. Milyen dilemmák és kihívások formálták a tranzitológia tudományterületét, és milyen kérdések
dominálják napjainkban?
tranzitológia – a demokratikus átmenet(ek) problémáival, jelenségével foglalkozó kutatási irány,
keret / gyakorlatilag egy korábbi rendszer átalakulása, átváltozás demokratikus rendszerré
(rendszerváltozás)
o nem csupán rezsimváltás, hanem a teljes politikai rendszer megváltozását jelenti a
rendszerváltozás akkor stabil, ha az új demokratikus rendszer keretein belül választások
eredményeként megtörténik az első békés hatalomváltás kormány és ellenzéke között
a tranzitológia és a rendszerváltozás fogalma mindig valamilyen demokratikus átmenetre utal – a
demokratikus átmenet számára pedig maga a demokrácia a diktatúra valamely formájának hiányát
jelenti
o a demokrácia kialakulása egy másolásos, utánzó fejlődést is jelent – az államok a régi
rendszer hibáit igyekeznek kijavítani, gyakorlatokat átvenni más demokratikus országok
példáiból
azonban itt nem mindegy, hogy a demokráciának melyik definícióját alkalmazzuk –
illetve az sem, hogy az állam milyen, mennyiben demokratikus gyakorlatokat vesz át
és azokat hogyan érvényesíti az átmenet alatt és után
a demokráciák minimális, minimalista definíciója (Schumpeter szerint) = a
politikai döntéseket úgy hozzák meg, hogy az egyének versengenek emberek
szavazataiért (választási demokrácia)
o Schumpeter definíciójában nem hangsúlyos a szólásszabadság vagy
a véleménynyilvánítás szabadsága, de a választások
megvalósulásához ezekre is szükség van
Huntington demokrácia-definíciója = ha egy államban szabad, nyitott,
valamilyen formában általános és rendszeres időközönként tartott
választások zajlanak, már valamilyen demokratikus jellegű berendezkedésről
beszélhetünk
o azonban az arányos, fair választások útján is kerülhet hatalomra
olyan kormányzat, amely kevésbé hatékony vagy igazságtalan és
korrupt
Zakaria szerint a demokráciáknak túl kell lépniük a minimalista definíciókon
liberális elveket, az alkotmányos liberalizmus elveit is meg kell
valósítaniuk
a rendszerváltás háromszakaszos elmélete, Dankwart RUSTOW (1970) – a rendszerváltás szakaszai
=
o rendszerválság (pre-transition crisis) – az autoriter rendszerek végső válsága
o demokratikus átmenet (democratic transition) – fő tartalma: intézményépítés, alapvető
intézmények kialakítása
o demokratikus konszolidáció (democratic consolidation) – fő tartalma: a demokratikus
politikai kultúra létrejötte és tömegessé válása, a civil társadalom szerkezetének
kiteljesedése
ugyanakkor a demokratizálódás korántsem automatikusan megy végbe a három
szakaszon keresztül
bővebben kifejtve =
o demokratikus átmenet (átmenet) (democratic transition) = egy politikai rendszer
intézményeit, szerkezetét és funkcióit érintő társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat
jelenti
Linz-Stepan a demokrácia létrejöttének 3 minimális feltétele van = államiság –
szabad és versengő választások léte – a választott tisztviselők tiszteletteljes
viselkedése az állam irányába és az egyének, kisebbségek jogainak tiszteletben
tartása
1
Schmitter, Santiso – az átalakulás ideális
sorrendje =
1. territoriális állam létrejötte
2. az állam erőszak-monopóliuma
3. jogállamiság
4. a katonaság feletti civil kontroll
5. stabil tulajdonjogi feltételek
6. nemzeti identitás kialakulása
7. oligarchikus vagy helyi bázisú
demokrácia
8. iparosodás, ipari kapitalizmus
9. állampolgári jogok fokozatos
kiterjesztése
10. szociális jogok alakulása, kialakulása
a demokratikus átmenet akkor válik befejezetté, amikor megállapodás
születik a politikai eljárásokról, a szabad és általános választások
eredményeként létrejön az új, demokratikus kormány (lehetőség nyílik új
szakpolitikák bevezetésére)
7 változó, amely a demokratikus
átmenetet befolyásolja =
az állam, a nemzet és a
demokrácia komplex
viszonyának rendezése
a demokráciát megelőző
kormányforma
a megelőző rezsim személyi
összetétele
ki kezdeményezi a
rezsimváltás
nemzetközi hatások
a legitimáció és kényszer
alakulása a megelőző
rendszerben
az új alkotmány születésének
körülményei
o demokratikus konszolidáció (democratic consolidation) = egy újonnan létrejött demokrácia
stabilizálását jelenti
lényege az, hogy miként hosszabbítsák meg a demokráciák élettartamát, hogy
immunissá váljanak a tekintélyelvű visszafejlődésre
a demokráciák törékenységének és instabilitásának megszüntetése,
elkerülée
lehetséges lépések, intézkedések a konszolidáció érdekében = demokratikus értékek
társadalmi elsajátítása – populáris legitimáció – az antidemokratikus erők
semlegesítése – pártok alakítása – hadsereg feletti civil kontroll – érdekcsoportok
létrejötte – választási szabályok lefektetése
Linz-Stepan a demokratikus konszolidáció hármas definíciója = viselkedésbeli,
attitűdbeli és alkotmányos elemeket is magába foglal
a demokrácia akkor válik konszolidálttá, amikor a demokrácia szabályai
rutinná, mélyen elsajátított belső normákká válnak – mind társadalmi, mind
intézményi és még pszichológiai szinten is
a modern, konszolidált demokrácia elemei = civil társadalom – politikai
társadalom – joguralom – államapparátus – gazdasági társadalom
a demokrácia hullámai, hullámelmélet (Samuel Huntington)
o a demokrácia hullámait mindig antidemokratikus ellenhullámok (reverse waves) követik,
amikor a demokratikus átalakuláson átesett országok száma átmenetileg visszaesik
o Huntington szerint jelenleg épp a demokratizáció 3. hullámában járunk a kérdés az, hogy
a demokrácia ezen harmadik hulláma jár-e majd valamilyen antidemokratikus fordulattal,
ellenhullámmal
a harmadik hullám kialakulásának okai =
az 1970-es és 80-as évek példátlan gazdasági növekedése + az ennek
következtében kialakult széles városi középosztály kialakulása
o a visszaesést okozhatja = a tömeges elszegényedés, a
középosztályba való bekerülés nehézsége, lehetetlensége a
szélesebb tömegek számára
2
Huntington szerint a szegény országokban sokkal nehezebb a
demokratizáció egyik fő akadálya lehet a szegénység, illetve a gazdasági
visszamaradottság
a harmadik hullám nem fog örökké tartani talán hasonló antidemokratikus
hullámot fog eredményezni, ahogy azt a korábbi tapasztalatok is mutatják
a gazdasági fejlődés a lassan fejlődő országok számára egyre nehezebb lesz
az autoritarianizmus új formái jelentkezhetnek a gazdag, információdominált,
technológia alapú államokban, társadalmakban
o a harmadik hullám már a kifulladás jeleit mutatja ha a frissen alakult választási
(minimális/minimalista) demokráciák nem fejlődnek és javítják a teljesítményüket és a
megítélésüket (nem konszolidálódnak), akkor szükségszerűen vissza fognak fejlődni {a
demokrácia visszafejlődése, eróziója elkerülhetetlen lesz} (Diamond)
o a demokratizálódás korábbi hullámai =
az első, hosszú hullám (the first long wave of democratization) – 1820-1926
a választójog kiszélesítését jelentette a férfi lakosság nagyrésze számára az
USA-ban (pl.)
nagyjából 29 új demokráciát alakított ki
az első ellenhullám (the first reverse wave) – 1942-ben kezdődött meg
a világban létező demokráciák számát 12-re redukálta (nem meglepő: II.
világháború, autoriter rezsimek kialakulása)
a második hullám (the second wave) – a szövetségesek győzelmével kezdődött
(1945) és 1962-ben érte el a csúcspontját
36 új demokráciát eredményezett
a második ellenhullám (the second reverse wave) – 1960-1975 között
ismét 30-ra csökkentette a demokráciák számát
a harmadik (jelenleg is tartó) hullám (the third wave) – az 1980-as évektől, vagy a
20. sz. második felétől hat
a Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a szovjet utódállamok számára a
demokratikus fejlődést (számos új demokráciát eredményezett az egykori
Szovjetunió területén)
az Egyesült Államok a demokrácia elsődleges támogatójává, képviselőjévé és
promóterévé vált az 1980-as években
demokratizáció (def.) = alapvető feltétele a liberalizáció – ennek egy szélesebb és jóval specifikusabb
politikai koncepcióját valósítja meg a demokratizáció ez nyílt (politikai) versengést igényel a
kormányzat feletti jogok kivívásához
o liberalizáció nélkül nem jöhet létre demokratizáció
milyen kihívásokkal kell szembenéznie a tranzitológia tudományterületének napjainkban? /
milyen kihívások érik a fiatal és a konszolidált demokráciákat?
o szélsőségek elterjedése és a demokratikus rendszerek torzulásai a minimalista
demokrácia-fogalom nem fedi a demokráciák széles körének jellegzetességeit
hibrid rezsimek kialakulása =
a hibrid rendszerek autoriter jellegű rendszerek, azonban ezt első pillantásra
nehéz megállapítani – a demokrácia és a diktatúra két szélsőséges véglete
között helyezkednek el – nem tekintélyelvű diktatúrát jelent
sokfélék lehetnek, aszerint, hogy a demokratikus intézményrendszer és a
politikai kultúra mely sajátosságait viselik
legfontosabb ismertetőjegyük = a kormányzat számára (formálisan és
informálisan) hatalmas előnyöket biztosító, ennek ellenére többpárti
választások ide tartozik pl. a választási autokrácia is
választási autokráciák =
3
a hibrid rezsimek, rendszerek közé sorolják legfőbb jellegzetességük: a
rendszeres, többpárti választások megtartása országos szinten, amelyek
során gyakran a demokratikus jelleget súlyos és rendszerszintű
manipulációnak vetik alá (látszatfelhatalmazás biztosítása az adott
kormánynak)
legtöbbször manipulatív technikákkal torzítja a törvényhozási többség
kialakítását
o milyen eszközökkel él ebben? 3 irányú manipuláció jellemzi =
az ellenzéki szereplőket korlátozza a hatalom abban, hogy a
választási küzdelem színteréhez hozzáférjenek
a hatalom az ellenzék fragmentálására törekszik
a hatalom kontrollálja az ellenzéki pártokat, maga is kialakít
ilyeneket
az általános választójog talaján állnak – ugyanakkor arra törekszenek, hogy
bizonyos csoportok számára megnehezítsék, mások számára viszont
megkönnyítsék a választójog gyakorlását (eljárási úton ellehetetlenítve
egyes választói csoportok vagy állampolgárok részvételét)
az egyenlőség látszatát fenntartják – a hatalmon lévőknek azonban jelentős
előnyt biztosít, a választási visszaélések gyakran felülvizsgálat nélkül és
büntetlenül maradnak
illiberális demokráciák =
Fareed Zakaria terminusa ennek értelmében a demokrácia önmagában
nem egyenlő az alkotmányos jogállamisággal és az alkotmányos
liberalizmussal
o a választások lehetnek nyitottak, szabadok és arányosak, de ezek a
kritériumok is hatalomra segíthetnek olyan kormányokat, amelyek
nem hatékonyak és korruptok
csak akkor nevezhetünk egy államot demokratikusnak, ha az liberális
elveket, eszményeket is megvalósít, képvisel
az illiberális demokráciákra jellemző a szabadságjogok eróziója, a hatalom
túlkapásai, etnikai megosztottság és a háborús helyzetek kialakulásának
veszélyei is korántsem egyeneznek meg a liberális demokráciákkal
4